A beton szürkéje elvegyült az ég színével. Azonosíthatatlan tárgyak meredtek rám az út két oldalán. Talán házak… Végtelennek tűntek az elválaszthatatlan kőhalmazok. Kemény- ridegen, fagyos némasággal követték minden léptemet. Szinte kémleltek. Nem néztem a szürke tömböket, amelyek páncélként szorítottak közre, nem néztem konok vigyorgásukat… hisz minden forma belsejében rejtőzik valami…
Mentem. A kék fagy becsületes- keményen szurkálta kezem, arcom. Mardosta a hideg minden porcikám. Hosszú hajamat kabátom gallérjába gyűrődött, rövidszárú csizmámba tapostam teljes énemet. Sátáni kísértéssel sikoltoztak idegszálaim.
Nem néztem a szürke tömböket, amelyek páncélként szorítottak közre, nem néztem konok vigyorgásukat… hisz minden forma belsejében rejtőzik valami…
Részeg párám fehér füstként hagyta el önmagam. Úgy éreztem, minden lépésemmel közelebb érek, és elveszítek valamit…
Egyenesen próbáltam menni, féltem az önpusztítástól.
Szakadékok szélén jártam Kínos- szürkén bámult rám az ég fekete madaraival, s szüntelen csendben meredtek rám az oszlopkatonák.
Valaki jött. Csak egy távoli pont… aztán elment mellettem. Láttam, ahogy szétlibben térdénél a kabát. Fekete csizmában volt. Magasszárúban.
A bor átjárta minden sejtemet, csorgott le hátamon a víz, s a hideg mégis kegyetlen türelemmel mardosta mindenem. Az égre néztem, vártam, hogy valahol megszólaljon az Isten.
Láttam is őt. És meg is szólalt. Igen. Láthattam őt, de nem értettem a szavát… Megfenyegetett. Kitárta karjait. Szelíd daccal mégis elutasított. Végül úgy nézett rám, mint, óh… a szürke oszlopkatonák.
Nem néztem a szürke tömböket, amelyek páncélként szorítottak közre, nem néztem konok vigyorgásukat… hisz minden forma belsejében rejtőzik valami.
Hideg-rosszallón néztem a szürke betonjárdát. Teljesen és igazából hamuszürke volt.
Cigarettára gyújtottam. Ebben a kisvárosban. Az ismerősök között. Hogy nézzenek, hogy lenézzenek. Egy régen írt versfoszlány jutott eszembe:

„Múltak kövei agyamhoz ütődnek,/ s
véresen szakad szét elmém.”

A csikket eldobtam, s közben kifújtam magamból utolsó fehér leheletem a cigaretta füstjével együtt.

Forrás: Pszichokrízis. MEK