A magyar és a lengyel államelnök 2011 márciusában felavatta Varsóban azt a kétnyelvű emléktáblát, amellyel a lengyel nép köszönetét fejezi ki a magyar népnek az 1919–21 közötti években országának nyújtott – lőszer- és fegyverszállítmányban megvalósult – katonai segítségért. 
Azokban az években a Magyar Királyság csaknem 100 millió gépfegyver-lőszert, óriási mennyiségű tüzérségi lövedéket és más hadifelszerelést juttatott el Lengyelországnak, segítendő a lengyel fegyveres erők győzelmét a Vörös Hadsereg felett. Lengyelország 91 év után e bronztáblával fejezte ki köszönetét a baráti gesztusért a magyaroknak.

Az 1919–21-i “lengyel-bolsevik háború” (a lengyel–szovjet háború elnevezés nem pontos, hiszen a Szovjetunió csak 1922-ben alakult meg) a függetlenségét 123 évi felosztottság után az I. világháború végén, 1918-ban visszaszerzett Lengyelország keleti határainak kialakításáért és szuverenitásának megőrzéséért folyt. Szovjet-Oroszország Németország kapitulációja után felmondta a breszt-litovszki békét, és 1918 decemberében életbe léptette a Visztula-hadműveletről szóló parancsot.

Mihail Tuhacsevszkij, a Vörös Hadsereg tehetséges fiatal tábornoka (a később Sztálin utasítására kivégzett szovjet marsall) egyik menetparancsában azt írta: „A fehér Lengyelország testén át vezet az út a világot lángba borító forradalomhoz”. Varsó ebben a küzdelemben eléggé magára maradt, csak Franciaország járult hozzá ahhoz, hogy a világháborúban vesztes Magyarország is a lengyelek segítségére siessen. Csehszlovákia megtiltotta, hogy a Budapest által megígért honvédség átvonuljon területén. Magyarország vállalta, hogy Románián keresztül juttatja el a magyar – és francia – lőszer-szállítmányokat a háború színterére, a lengyel főváros közvetlen közelébe.

Józef Klemens Piłsudski marsall 1920 augusztusában Varsó alatt ellentámadásba ment át, és az ellenségre döntő vereséget mért, amely „visztulai csoda” néven vonult be a történelembe. A lengyelek több mint százezer hadifoglyot ejtettek, s hatalmas területről sikerült kiszorítaniuk a Vörös Hadsereget.

Köszönöm Szalai Attila barátomnak a fotót és a szöveghez nyújtott segítségét.

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban