Ady Endre beszól… (128)
A kártyás magyar
Milánóban, alkonyatkor, a Dóm előtt egy tramwayra vadásztam. Lihegő, sietős, lázas volt ez az esti óra s haragudtam. Egy legény tukmálta reám majdnem perverz buzgalommal a képes kártyáit. Franciául, olaszul, németül ráztam a nyakamról. Végül is ékes, magyar igéket adott nyelvemre a düh:
– Menjen a fenébe.
Meghőkölt az én legényem s kacagott egy hangosat. Nyomban faképnél hagyott s csak messziről hallottam már:
– A fenébe?
Szaladtam utána s nehezen utolértem.
– Maga magyar?
– Nem. Csak tudok egy kicsit magyarul.
Vonogatta a vállait, untatta a dolog s menni akart.
Sok kérésre vallott. Szabolcsi fiú, neve nincs. Két éve kóborol a világban. Az ő dolga, hogy miért. Milánóba egyenesen Amerikából jött a kiállítás végett. De csalódott s utazik innen Londonba. A magyarokat sikeresen kerüli.
S e percben már zsebrevágta a kártyáit. Derék, szép fiú. Értelmes, bátor, egy kicsit szomorú. Ez Nyíregyházán palotást táncolhatott valamikor úri, műkedvelő-estéken a színkörben.
– Hát most már adjon kártyákat.
Gőgösen egyenesedett ki:
– Most már? Most már nem.
Ellenben úri módon szegődött mellém. Megkereste az omnibuszomat. Fölsegített reá, nagyon huszártisztesen búcsúzott és eltűnt.
A kitagadott magyar
Egy világjáró Goldstein Számi könyörög a konzulátuson. Okosabb, ha nem mondjuk meg, melyiken. Talán az írásai nincsen[ek] rendben. Talán az orra ellenszenves a könyörgő legénynek. Sehogyse akarják megszavazni számára a hazautazást. Eddig németül beszélt a legény, de most hirtelen magyarul kiált föl:
-Önök persze csak a magyarokat kínozzák így meg?
Egy írnokocska tud magyarul. Nagyon méltatlankodva válaszolja:
– Mit beszél? Maga magyar? Maga nem magyar.
Tanulság: néha még magyar önérzet is ágaskodik a legosztrákabb konzulátusokon. Bizonyos esetekben.
Az előkelő magyar
Monte-Carlóban nagy mulatság, ha az ember unatkozik: a találósdi. Belebámulni a furcsa emberek arcába s kisütni, hogy ki micsoda lehet. Ez amolyan pihentetője az idegeknek, jobb a kék és zöld színek bámulásánál is. Ez itt német, mert ízetlen és durva. Meggazdagodott pék Hamburgból vagy pomerániai junker. Ez amerikai, az francia, amaz okvetlenül portugál. De ime, a játékasztalok egyikénél valaki lármázik. A szolgák sugják mellettem, hogy ez régi type. Mindig civakodik, marakodik. Mindig van egy tétje, amit reklamál. Mindig van egy panasza, melyet el kell csöndesíteni. Megállapítom, hogy ez meggazdagodott orosz kaviárkereskedő. Okvetlenül meggazdagodott, mert másképpen kitették volna már régen a szűrét a kaszinóból. A postára együtt érkeztünk egy délelőttön. Mondja előttem a nevét. Históriai magyar név, úgynevezett históriai. Otthon is zsugori, de grandseigneuri módon. Itt oly zsugori, mint egy piszkos orosz szatócs. Istenem, hát még csak nem is – urak? (Úti jegyzetek. Budapesti Napló 1906. október 24.)
Folytatjuk
Pusztai Péter rajza