Szülővárosomban ócskaszernek mondták, és amikor megkérdeztem egy szomszéd bácsit, akit vagy Trombitásnak, vagy Hegedűsnek hívtak, ugye, úgy képezzük e szót, mint például azt, hogy Pusztaszer, a zenéló nevű bácsi előbb körülnézett, és csak annyit mondott: több tiszteletet kellene tanúsítanod nemzeti történelmünk nagy emlékhelye előtt, te taknyos! De ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor az ócska szerszámok piaca az ócskaszer, erre magad is rájöhettél volna, ha gondolkodsz. Itt, Székelyudvarhelyen ócskapiacnak mondják, és ebben is van némi nagyotmondás, mert mostanában a legócskább piac. Válságos idők ide vagy oda, ilyen lerobbantságot régen láttam a város szélén. No persze nem úgy indulok vasárnaponként, hogy ma is kivakarok a ponyvára kirakott műkincsekből egy eredeti Thorma János-, egy Incze János Dés- vagy Nagy Imre-képet. Reflexből korán kelek, hét és nyolc között már ott vagyok, „amikor még nem válogatták ki a javát”. Ám éppúgy nem kapok semmit, mintha délben mennék, amikor az árusok már kezdenek pakolászni, le ne késsék a más napokénál jobb ebédet. Rozsdás lakatok (kulcs nélkül), rozsdás kulcsok (lakat nélkül), nyírőollók, bádogosollók, életlen fúrók, gyaluk, alufelnik, szenes vasalók, öt marék kvarcóra, imakönyv, gyertyatartó, megvakult tükör – egészen biztos mélylélektani magyarázata is van az ilyesfajta elrendezésnek. S a konyhai, irodai, szórakoztató elektronika! Még tán ebből van a legtöbb, mert ha felszámolják egy békebeli lakatosmester műhelyét, az is éppúgy pokrócra kerül, mint a minden háztartásban előforduló kávédaráló, teafőző, fekete-fehér vagy színes televízió, laptop, az asztal teljes terjedelmét elfoglaló zenegép. Fölöttébb érdekes, hogy csupa villamosság az ócskapiac, s e tenger elektromos-elektronikus bóvlit nincs hogyan kipróbálni. Csak úgy szemre s az eladó bizonykodására, hogy jobb ez, kérem, mint sok új, ki hajlandó kockáztatni? Valaha könyvek is előfordultak az ócskapiacon, legutóbb vagy két évvel ezelőtt, amikor a városi könyvtár jókora szállítmányt kapotta budapesti iskolák s ha jól látom a könyvtári pecséten, néhány fóiskola leírt készletéből, s amire könyvtárunknak nem volt szüksége, közprédára vettetett. Akkor egyből feljavult az ócskapiaci könyvkínálat is, most viszont nulla. A profi szerencsevadászok múlt és mindenik vasárnap csökönyösen hiszik, hogy kiturkálnak egy kopott, koszos serleget, „ ami gyanús volt nekem, öt lejről lealkudtam háromra, és már vittem is, otthon aztán kiderült, hogy címeres és színezüst!” Ajánlatos barátságos félmosolllyal nyugtázni ezeket a szövegeket, s közben arra gondol az ember, hogy e legócskább piacra is lám, hogy begyűrűzött a válság, mostanában a recessziót emlegetik minduntalan, ami egy fokkal jobb a rosszban, mert azt jelenti, egy helyben topogunk. Az utóbbi néhány évben lassan, de annál biztosabban leapadt az otthoni hasznos dolgok leltára. Most még az orgazdák is be kell érjék a gyengébb, sőt, egészen gyenge portékával. Több holmiról lerí, a kukázás hozta fel a szemétből, de úgy látszik, ára van, ha értéke nincs is. Legközelebb tavasszal érdemes ide kijönni. Amikor a nyugati háztartásokban lomtalanítanak. Aki ezt mondja, legkevésbé sznobériából, inkább mert ismeri a helyzetet s a különbségeket az itt s az ott között.