Esténként, amikor tücskök énekét hallgatod,
elgondolod: e nehéz és súlyos szavakat, ma ki érti meg?

Te láttad a szarvasok szemében a rianó patakot,
a dombok alatt roskadó falvak fölött repülő madárrajokat,

miként a holdfényben a kő-hideg emberek között,
életben maradni, jól tudod: halált megvető bátorság kell.

Esténként, elgondolod: így lesz-e ez fiaink, leányaink idejében,
hogy lesz-e még szép, józan ész, álmodik-e Isten másik bárkát nekünk?

Akkor is, ha megtagadtuk ami jó volt, amit tanított,
régi önmagunk gyanánt, a gomblyukba tűzött bokrétát is elfeledtük,

hát elég-e a szavakat megismerni, féltve őrizni, tovább adni,
ha a tücsök énekét nem érti senki…