Még 1894. évben történt, hogy egy téli reggelen a hajléktalanok menedékhelyének egyik lakóját az Erzsébet-téren fölakasztva találták… Hát biz ez nem valami nagy szenzáció. Egyike azoknak a sűrűn megismétlődő szürke eseteknek, amelyekről az újságok rendőri krónikája három négy sorban szokott beszámolni.
És ez a jelentéktelennek látszó eset mégis nagy fejtörést okozott Tuzár Mihály detektivnek… Ott volt az Erzsébet-téren, midőn a csavargót leemelték a fáról. Az ügyeletes rendőrtisztviselő már kiadta az ordrét, hogy vigyék a hullát a Stáhly utcai halottasházba, onnan pedig a törvényszéki orvostani intézetbe. És mialatt a rendőrök egyike bérkocsiért futott, hanyaítfektették az akasztott ember holttestét.
Tuzár Mihály letérdelt a hulla mellé, hogy alaposan szemügyre vehesse. Egyszerre csak fölkiáltott:
— Ohó! Ezt az embert meggyilkolták!

A rendőrtisztviselő kérdőleg bámult a detektivre, aki felelet helyett izgatottan fölugrott és fürkészve tekintett széjjel a hófedte sétányon. A kert bécsi-utcai kapujáig ment és néhány pillanat múlva lelkendezve tért vissza.
— Mondom, hogy meggyilkolták! . . . Nézze csak, fogalmazó úr! Ezt a konyhakést amögött a hórakás mögött találtam.
— Megőrült?… Mi köze annak a konyhakésnek ehez az öngyilkossághoz. A hullán nyoma sincs a szúrás okozta sebnek.
— Az igaz. Csakhogy találtam egyebet is . . .Vérnyomokat.
— Hát aztán ? . . . Mit következtethet a vérnyomokból?
— Sokat, nagyon sokat. . . Mielőtt azonban kimagyaráznám magam, nézze meg jobban a hullát… Ime halántéka táján diónagyságu kék folt. Valószínű, hogy egy hatalmas ökölcsapástól ered.
— Csak nem hiszi, hogy a vérnyomok és a folt között valami okozati összefüggés van?
— De igen. Azt hell hinnem, hogy az akasztást dulakodás előzte meg. A csavargót bizonyosan megölte az ökölcsapás és halála után felkötötték erre a fárra, hogy a nyomozó hatóságot félrevezessék. . . A teremburáját! . . . Ügyesen csinálták a dolgot. Eddig jómagam is megesküdtem volna rá, hogy ez a szegény ördög öngyilkosságot követett el; de a dulakodás nyomai a hóban, a konyhakés, a vérnyomok és ez a kék folt . . .
— Ez a kék folt nem bizonyít semmit. Hátha régibb eredetű ?
— Ki van zárva . . . Az ütéstől eredő folt eleinte kék színű, két-három nap alatt megsárgul, majd lassan-lassan zöldes színű lesz. Ez a folt a színváltozás processzusának még csak a kezdetéig jutott és csak huszonnégy órán belül képződhetett . . . Meg vagyok győződve róla, hogy az orvosi vizsgálat nekem fog igazat adni.
— De hiszen az sem lehetetlen, hogy nem egyéb a közönséges hullafoltnál.
— Téved fogalmazó u r . . . Hogy hullafolt keletkezhessék, a testnek hanyatt, vagy hason kell
feküdnie és csak azon a testrészen képződhetik, mely a földet éri. Ez az ember pedig függő helyzetben volt és halántéka nem érhette a földet.
— Úgy beszél, mintha könyvből olvasná.
— A gyakorlat teszi.
— De kinek állhatott érdekében, hogy eltegye láb alól ezt a csavargót?
— Nem hiszem, hogy előre megfontoltan ölték meg. Valószínű, hogy a csavargó ezzel a konyhakéssel rablásra irányuló szándékkal megtámadott valakit, az pedig önvédelemből leütötte őt.— Szóval a vérnyomok . . .
— A megtámadott ember sebéből erednek.
— Kezdem érteni, de korántsem vagyok egy véleményen önnel. Ha igaz az, hogy a csavargót önvédelemből ütötték le, a tettesnek nem volt rá oka, hogy az akasztással félrevezesse a rendőrséget; hiszen az ő cselekménye nem eshetik büntetőjogi felelősség alá . . . Ha pedig csak a kihallgatással járó kellemetlenségektől akarta magát megkímélni, egyszerűen eliramodik és soha rá nem jönnek, hogy ő ölte meg ezt az embert . . .
— Vagy ki tudja! . . . Kinyomoztam én már különb eseteket is. A nyomozás feladata, hogy ezt a kérdést tisztába hozza.
A rendőr időközben megjött a kocsival; az akasztott ember hulláját beszállították a halottasházba. A rendőrtisztviselő pedig a főkapitányságra sietett, hogy fölvegye a jegyzőkönyvet. A Zrinyi utcai kapu előtt hatalmas termetű fiatal ember járt föl és alá. Bal keze véres zsebkendőbe volt göngyölve. Egyenesen a rendőrtisztviselő felé tartott.
— A fogalmazó urat keresem.
— Mi tetszik ?
— Följelentést akarok tenni.
— Ki ellen ?
— Önmagam ellen . . . Hajnali három óra tájban az Erzsébet-téren megöltem egy embert. . . Tessék engem letartóztatni . . — O h ó ! Ne rohanjunk ajtóstól a házba . . . Tessék csak szépen velem jönni, majd felvesszük a jegyzőkönyvet.
Az inspekciós fogalmazó szobájába vezette a fiatalembert és kíváncsian fogott hozzá a vallatáshoz.
— Nos ? Hogy történt az eset ?
— Előre kell bocsátanom, hogy leszámoltam az élettel. Idestova egy hónapja már, hogy az öngyilkosság gondolata megfogamzott bennem . . . Gyógyíthatatlan betegségem kerget a halálba.
— Mi baja ?
— A szivem fáj . . . Nem bírok vele, amióta eltemettem a feleségemet. . . Rettenetes fájdalmat érzek, amikor elcsavarodik, összezsugorodik . . . Érzem, hogy ennek a betegségnek csak egy orvossága van: a halál! . . .
— Úgy szerette a feleségét? . . .
— Hogy szerettem-e? A lelkemet magával vitte a sírba . . . E h ! ne is beszéljünk róla! . . . Hogy a dologra térjek: tegnap este elhatároztam, hogy véget vetek a pokoli gyötrelemnek; megölöm magam. Revolveremet magamhoz vettem, aztán szobát béreltem az „Arany sas“ szállóban. Bezárkóztam a szobába, lefeküdtem a pamlagra és elővettem azt a gyilkoló szerszámot. És amint belebámultam a csövébe, egyszerre csak az jutott az eszembe, hogy mi lesz velem, ha ez a kis ólomgolyó nem találja el a szivemet és — életben maradok? Azoknak az öngyilkosjelölteknek a sorsára jutok, akiket a kórházakból gyógyultan elbocsátanak. . . És újra kezdődik a szenvedés . . . Félre hát a revolverrel! Fölrohantam a harmadik emeletre, hogy majd alávetem magam az udvar kövezetére. . . És amint át akarom vetni magam a korláton, valaki megragadta a kabátom szárnyát és visszarántott. . . Szégyenkezve futottam le a lépcsőkön és órákig csatangoltam az utcákon, amig végre eltökéltem, hogy nekimegyek a Dunának. És amint a Lánchíd közepére értem, az ott posztoló rendőr igazolásra szólított fel. Bizonyosan feltűnt neki gyanús viselkedésem . . . Most hát nyomomban lesz a rend őre és nem engedi, hogy meghaljak. Vissza bandukoltam hát a pesti oldalra, s közben uj tervet eszeltem ki . . . A Ferenci-kávéházban cukorspárgát kaptam a tüzilegénytől, azzal elindultam az Erzsébet-tér felé, hogy ott felkötöm magam a legelső fára . . . Hajnallott már, amikor az Erzsébet-térre jutottam és keresgéltem a „száraz” ágat, amelyre ráilleszthetem a hurkot . . . Egyszerre csak egy torzonborz külsejű alak termett előttem és kezében nagy kést villogtatva, nekem rohant.
— Pénzt, vagy életedet! . . .
Íme, itt volt a kínálkozó alkalom, hogy könynyüszerrel kiköltözhetem az árnyékvilágból s én könnyelműen elszalasztottam azt . . . Nem tudok számot adni róla, hogy mit éreztem abban a pillanatban. . . Talán az életfentartás ösztöne nyilatkozott meg bennem, amikor védekeztem az útonálló ellen . . . Kicsavartam kezéből a kést, miközben megsebeztem magamat, aztán egy borzasztó ökölcsapással örökre elnémítottam . . .
— És mi történt azután?
— Megijedtem . . . Képzeletemben már ott láttam magam a törvényszék sorompója előtt, amint gyilkossággal vádolnak… És bolond fejjel az élettelen rabló nyakára illesztettem a hurkot, amelyet magamnak szántam . . .

Dr. Gúthi Samu: Az éjszakai Budapest című, bűnügyi történeteket tartalmazó gyűjteménye a korai magyar krimiirodalom egyik képviselője. Szerzője a huszadik század elejének népszerű ügyvédje és újságírója volt, aki mindenek előtt a bűn világát kutatta s vetette papírra praxisa nem egy érdekfeszítő bűnesetét. Így születtek meg, a mát idézett gyűjtemény mellett, közismert „fekete” művei, mint A vén kopó, Világvárosi bűnök, Tuzár mester, Homosexuális szerelem… A bűn világa mellett Gúthi Samut a humor is ellenállhatatlanul vonzotta, kora nagy nevettetőjének bizonyult. 1930-as haláláról így számolt be a korabeli sajtó:

„Vasárnap reggel meghalt Guthi Soma, Budapest régi íróvilágának rokonszenves és népszerű tagja, Dr. Guthi Somának, a kriminalista ügyvédnek alakja már régen eltünt a törvényszék folyorósiról, de évek óta nem jelent meg zsakettes, szikár termete a turfhon, a szerkesztőségekben s az ujságirók kávéházaiban és klubjában sem, amelyeknek azelőtt mindennapos vendége volt. Zárkózottnak látszó egyénisége, mogorva vonásai különös ellentétben állottak bohémiájával, minden pillanatban tréfára. „ugratásra” kész kedélyével, speciálisan pesti zamatu ötleteivel.
Pest leghíresebb tréfacsinálója volt éveken át Guthi Soma, akinek szállóigévé vált kiszólásain és anekdotáin városszerte mulattak. Guthi Soma nem irónak készült. Ügyvédnek indult és csak szükös viszonyai késztették arra, hogy az ügyvédi munkával egyidejüleg törvényszéki tudósítói állást is vállaljon. Finom és szellemes törvényszéki karcolatai azonban, amelyeket Gutius néven irt, csakhamar mindenfelé ismertté tették a nevét: humoros tárcáit sokáig Mikszáth híres képviselőházi karcolataival együtt emlegették.
Ujságirói sikerei után Rákosi Viktor társaságában irta meg első darabjait a Vígszínház számára, majd önálló darabokkal lépett fel. A „Házasodjunk!”, a „Képviselő ur”, a „Napóleon öcsém”, a „Smólen Tóni” és sok már darabja a legnagyobb sikerü magyar bohózatok közé tartozott. Színpadi sikerei egészen eltérítették Guthit az ügyvédi pályától, amelyen pedig már jelentős sikereket ért el. A fital Guthi doktort mint Magyarország egyik legkitűnöbb jövendő kriminalitáját emlegették és Zsitvay Leó, a legkeményebb magyar bíró nem egyszer külön is aposztrofálta itéleteiben a kezdő ügyvéd tehetséges védelmét.
Guthit azonban ellenállhatatlan vágy sodorta a bohémek társasága, a luri és a kártyafelé. Mindezekben a társaságokban, nemcsak mint irót, hanem mint kitünő énekest is becsülték
Hiressé vált az az eset, amikor fogadásból egyszer Környey Bélával versenyzett és szebben vágta ki a magas C-t, mint Magyarország legkitünőbb tenoristája.
Utóbb megválasztották a Tufszalon titkárává, de egész életén át sohasem szabadult az anyagi gondoktól. Mindig szeretett dicsekedni takarékosságával s mondogatta: „Én olyan takarékos vagyok, hogy 20 forintot kaptam hozományba és a 20 forintom még most is megvan.” Ez a 20 forint pedig nem mindig volt meg. Guthi Soma zsebében, aki hiába irta a legragyogóbb dialógusokat, hiába játszották darabjait az ország első szinházaiban, szinpadi sikerei nem jutottak tul az ország határain és nem hozták meg neki a várt tantiémeket. ,,Olyan pechesember vagyok”- mondotta egyszer- ,hogyha Nobel-dijat tűznének ki a legpechesebb ember számára, én bizonyosan-még ezt a dijat sem kapnám meg.” Szegénysége ellenére a pesti Henizi-szobor fölrobbantsa után a külföldre menekült Szeles Adorján két kisgyermekét magához vette és ő nevelte föl.
Az utolsó években már alig látták Gutiust barátai, másfél év óta csak annyit tudtak róla,hogy egy korház idegosztályán fekszik, többnyire eszméletlenül, – szombaton azután az állandó ágyban fekvéstől tüdőgyulladást kapott és ez egy nap alatt végzett vele.
Hatvannégyéves korában halt meg, Szerdán délelött 11 órakor temetik a rákoskereszturi temetőben: sirjánál az ujságiróegyesületek nevében dr. Halász Lajos miniszteri tanácsos mond bucsuztatót.”

Művei a napokban kerültek fel a Magyar Elektronikus Könyvtár állományába.

1. Skandikamera:
   2018. július 21. 08:17

   Megpróbáltam elképzelni az öngyilkosságot minden áron hajszoló tettest, akiben felébred az életösztön, és egy Old Shatterhand-féle ökölcsapással az annyira óhajtott másvilágra küldi a támadóját, majd a zsebéből elővett „kávéházi cukorspárgával” felhúzza egy száraz ágra a hullát.

   http://nagyszotar.nytud.hu/dictsearch.html?entryid=11418

2. Cseke Gábor:
   2018. július 21. 08:20

   Próbáld meg többszörösen összefogni a c. spárgát, hátha úgy tartósabbnak bizonyul. Meg aztán – az még a régi szép időkben történt, amikor a cukorspárga is ember volt a talpán!

3. Skandikamera:
   2018. július 21. 08:43

   Így már mindjárt más madzag :-)

   Apropó cukorspárga… hogy is hívták az ötvenes évek „Alimentara”-iban kapható, spárgára fűzött, óriási cukorkristályokat?

4. Cseke Gábor:
   2018. július 21. 09:03

   Süvegcukor. És volt medvecukor is. Ami olyan volt, mint egy sötétbarna cipőfűző. Jó hosszú. Sokat lehetett rágni…

5. Skandikamera:
   2018. július 21. 09:40

   A süvegcukor kúp alakú formára préselt cukor. A rácsra helyezett, rummal meglocsolt és meggyújtott süvegcukor a krampampuli készítésének lényeges kelléke.

   https://hu.wikipedia.org/wiki/Krampampuli#/media/File:Feuerzangenbowle_044-3.jpg

   Amire én emlékszem, abból az összekötő madzag mentén vágták le a kívánt adagot.

6. Skandikamera:
   2018. július 21. 10:08

   Kandiszcukor!

   (És, ha már édes: gyártanak még selyemcukrot?)

   :-)