1961. II. 15.

Ötven éve múlt, hogy törött ablaküveglapokat kormoztunk gyertyával az 1961. február 15.-i napfogyatkozáshoz. A fekete kormon pirosas-bordón süt át a nappali „félhold” — ahogy gondoltam öt-hat évesen.

Mintha Fülöp bácsiék Forduló utca 2. szám alatti háztetejére felmászott volna két munkás. Úgy rémlik, nem volt rajtuk ing, de ez, (február lévén) valószínűtlen —; az idő azonban felhőtlen volt, tavaszias.

Zoltika, ifj. dr. Csipkés Zoltán vásárhelyi barátunk 21 éves múlt => 71 éves lenne… Mindennapos vendégünk, Zöld Gabi bácsi is ügyködik. Harminchárom éves anyám valami napfogyatkozási viccet hoz haza az iskolából, amit nem nagyon értek…; (valami kutyák vonulnak be egy csőbe: egyik délelőtt, a másik délután… [?!]).

Egy Gergely családnevű, fiatal, Gagarinra emlékeztető, bőrdzsekis, motorbiciklis ismerősünk kölcsönkéri kedvenc földrajzatlaszunkat.

Egy nagy sebességű, roppantul nehéz, márkás alkatrészekből eklektikusan összebarkácsolt magnetofonhoz jutunk. Masszív szerkezet gyönyörű sárga-zöld körcikkes varázsszemmel. Kirostált rádiós szalagot teker, amelyet apám acetonnal ragaszt meg, ha nem ritkán elszakad. Nem egészen hat éves hangomat, — „HALLÓ! MIT MONDJAK? NEM TUDOM, HOGY MIT MONDJAK.” — nem ismerem fel, nem érzem sajátomnak, mintha csak az ekkortájt divatos Pancsoló kislány ismételné gondolataimat.

Este uborkák úsznak a mosdótálban.

— Mi ez? Ugorka? — kérdi a bátyám.

— „Ugorka” — hagyja rá anyám jókedvűen.

Életünk első banánjai voltak ezek.

Ittuk a kókuszdió fehér levét pálinkáspohárból.

Véső, fehér hús, szőrös csimpánzfej.

Budapest, 2011. II. 13.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ