Elnézem én az éle­tet. Kevés
öröm csorg utána, mint pohár
alján néhány csepp ring. Ó sovár
nézés, ki­ben ben­ne ég s enyész

a ki nem élt lét tet­te. Szem, ne nézz
te, jobb­ra-bal­ra, hogy a sors dobál,
mert fáj a szívnek, és e zor hodály
a tér, az is fáj. – Nem vagy te zenész,

ki bánatát nyi­rettyűjére fej­ti
s fe­lej­ti már, aztán a földre ejti
a hang­szert s ben­ne il­lan mélabú.

Te élsz, te vagy. A kínok néma szú-
fa­rag­ta fádon könnyek­kel sza­kad­nak

—

s te ak­kor is látsz bévülről, ha vak vagy.

Forrás: Költők az árnyékos oldalról