Moldovan Stefan zsaru volt, őrmester, az őrs parancsnoka. Mindenki félt tőle, nagy volt a hatalma, de nyugdíjazták, most mindenki Stefinek szólítja, senkinek sincs baja vele, neki sincs senkivel, csak a tőszomszédjával, aki nem akarja eladni neki a kertjük végében levő kis föld darabot, pedig azzal a Stefi zöldségese 12 sorral lenne nagyobb; a szomszéd amúgy sem műveli, kétlaki, a városban is van egy háza.

Mindennel próbálkozott már: szép szóval, könyörgéssel, fenyegetéssel, hiába. Fábián csak rázta a fejét, ekkor meg Stefi ráállt Flórára, Fábián feleségére. A feleség valósággal bújkált előle, hiába zárta a kaput. Stefi tudta, hol a kulcs, a házigazda mutatta meg, ha valami baj van és ők a városban vannak, közbeléphessen.
Flóra valósággal retteget , ha őt látta. Kitalált valamit, bezárta a házat, s hátra ment a fabudiba. Taktikája egy ideig jól müködött, de Stefi zsaru volt, gyanút fogott, s odament a fabudihoz:
– Szomszédasszony, ne haragudjon, hogy zavarom, de van egy ajánlatom, egy hónapig fizetem a benzinüket, csak írjuk nevemre a földet, mondja meg az urának.
Flóra zokogva közölte Fábiánnal a történteket.
– Beleverem nyakig a sárga földbe, mondta a férj, majd elment sétálni, hogy közben majd kitalál valamit, de egy épkézláb gondolata sem volt.
Viszont észrevette Stefit, ahogy besettenkedett Sárikához, miközben Doina, a felesége a városi kertészetben töltötte az időt, palántákért.
A zsarunak szabad volt az egész délelőttje…
Fábián odasírült Sárika házához, az ablak nyitva volt, elbújt a ház mögé.
Stefi, dolga végeztével kikukucsált a kapun, s tisztának látván a terepet, nagy magabiztosan elindult hazafelé. Fábián utána eredt és ráköszönt, a zsaru fogadta.
– Figyelj ide Stefi – mondta ekkor neki -, ha még egyszer emlegeted a földet, én Doinának elmondom, hogy amíg ő palántát vásárolt, te miként palántáztál a szomszédban.
A földről többet nem esett szó, csak egyszer amikor Flóra megkérdezte:
– Te Fábián, mi történt, hogy Stefi többet nem beszél a földről, csak nem verted meg?
– Ugyan, ugyan, csak szóltam neki. Tudod, a szavakban van az igazi erő…