Amikor heggyé gyűltek ölemben a szavak,
nem tudtam, mitévő legyek e temérdek kinccsel.

Merész gondolat emésztett: Mit kaptam,
nem kevés, adni kéne azoknak, akik éhezik.

S szedtem szavaimat rímes strófákba,
válogattam csokorba szín és alak szerint,
dalba csalogattam, mi dalolni vágyott,
s reméltem, lesznek, akik örömmel viszik.

Azóta, szüntelen megkeresnek a szavak,
derű vagy ború, mi létüknek értelmet ad,
együtt járunk régről taposott ösvényeket,
és néha új utakon kalandozunk.