Párizstól Tokióig – hálókocsiban

A mikádó párizsi nagykövete hálókocsiba ül Párizsban, a Gare de l’Esten. Ringató, szép, pazar hálókocsiba ül őexcellenciája, akinek a nagyapja talán egy cab-től halálra ijedt volna. S a sárga nagykövet úr még csak egy percig sem mutat csodálkozást. Egészen természetesnek tartja, hogy ő Tokióig e nagyszerű kényelmű kocsiból akár ki se szálljon.

A hírlapok ötsoros táviratot írnak róla. Minket, mai embereket, semmi sem lep meg. Hiszen olyan jelentéktelen az egész dolog. A nemzetközi hálókocsi-társaság hálókocsikkal kapcsolja össze Európát és Japánt. Európától a szibériai vasút veszi sínjeire a hálókocsikat. Azután Mukden jön, a világtörténelmi Mukden. Vígan át Fusánba, onnan gőzösön, hajón Simonosikibe röpítik a hálókocsit. Ott már a modern japán vasút és lokomotív nyargal vele Tokióba. Egészen egyszerű a dolog, úgy-e. Nincsen benne semmi meglepő. Csak éppen, hogy ez a legnagyobb szenzációja a világnak ezekben a napokban. És ezt se köteles elhinni, aki nem akarja.

Sőt még a magyar ember sem csodálkozik. Húsz-harminc év óta sokat utazik már a magyar ember is. A magyar paraszt még valamivel többet is, mint a nadrágos. Hallottunk eldugott erdélyi falucskában egy Amerika-járt egyszerű embert úgy beszélni az amerikai közlekedés csodáiról, mintha Árpád és társa expressz-vonatokkal érkeztek volna ide. Pedig negyvennyolcban csak Szolnokig volt vasút. És ennek a híre még csak el sem tudott érkezni ebbe az erdélyi falucskába és ezer más ilyen falucskába,

De mondunk ennél érdekesebb dolgot is. Hallottuk egyszer Nizzában beszélni a hálókocsi-társaság egyik megalapítóját. Mikor tervének primitív kigondolásával a pénzembereknél házalt, mindenki bolondnak tartotta. Még Amerikában sem akadt olyanokra, akik ilyen őrült tervet komolyan vettek volna. Ágyat, úri alvást, szoba-kényelmet adni a vasúton. Pláne főzni, teríteni, enni és inni adni. Évekig nem akadt az ideának egy komoly pártfogója. S azóta mennyi új csodát adott a vasútnak éppen ez az ötlet. Ennek az ötletnek a széles továbbgondolása. Valósággal ugratta, heccelte a vasúttársaságokat a hálókocsi-társaság. S ma már aránylag nagyon kicsiny idő után íme még a párizsi-tokiói hálókocsi-járat sem csinál szenzációt. Mint ahogy a száz kilométeres gyorsaság is legföljebb egy kis fejszédülést okoz nekünk például Párizs és Monte-Carlo között.

Ez a Párizs-tokiói új vasúti kényelem szép szenzáció. Benne van a jövendőnek pompaígérete s az emberi kultúrának mindenhatósága. S benne van egy nagy emberi szomorúság, hogy a modern ember nem tud már örülni a legszebb dolgoknak sem. (Egy szép szenzáció. 1907. július 12.)

Folytatjuk