Mindig biztos gyökérre vágyva,
amilyet a szülőföld kínál,
sok vitám van a valósággal…
minden döntésből ügyet csinál.
Bírói székéből azt mondta,
ahányszor hozzá folyamodtam:
csak gyökérrel nem viszem sokra;

lombja van józannak, bolondnak…

Saját lombja, akár a fának
az utak szélén, erdőn, mezőn;
azt hinnéd, semmije se fájhat,
vigyáznak rá az égi erők,
hiszen nem mozdulhat, köti a
gyökere ezer hajszálérrel,
s mégis bizonytalanság fia:

recsegő, ingó, hajló élet,

de sokszínű, színesebb sokkal,
mint vonatból nyíló világok,
repül együtt az ablakokkal,
és azoknál jobban világol:
felgyújt tavasszal minden lámpát,
mint aki még sötétben ébred,
s villanyt gyújtva keresi álmát,

délre az valósággá érhet:

kétes sorsú gyümölccsé: vékony
száron függ ég s föld között mozgó
ágon, kis égi-földi fényfolt;
enyészet, üzlet, asztal, hordó
osztozik rajta… Biztos csak egy,
az archimédeszi pont talán:
nem csak gyökér teszi az embert…

Ég s föld együtt dolgoznak a fán…