A Ceausescu rendszerben az emberek szinte mindenben hiányt szenvedtek. Sem tisztálkodószert, sem tisztítószereket nem árultak a boltokban. Így aztán, nem csak az alap élelmiszerekhez jutottunk hozzá sorbaállással, hanem a samponhoz, mosószerhez, vattához, jobb minőségű szappanhoz is. Persze, ezeket is minimális mennyiségben lehetett vásárolni. Túl kellett élni ezt az időszakot, tehát módot kellett találnunk rá, hogy kielégítsük a higiéniai szükségleteinket. A rosszban mégiscsak volt jó, hiszen természetes alapanyagú termékeket használtunk. Házifőtt szappannal mostunk, ami rendkívüli tisztító hatással rendelkezett. Magyarországi ismerősöktől kapott illatos szappanokkal fürödtünk. Régen mosószappannal mostuk a hajunkat, amit aztán ecetes vízzel öblítettünk le.
A súrolópor helyett hamut használtunk az edények tisztításához, és az evőeszközök hamulúgban történő kifőzése fertőtlenítésként, tisztítóként is használt.
Úgy gondolom, hogy a szellemi leépítést az információ megvonásával, a média szűkös, és hiányos adatainak terjesztésével, az ismeretanyag csökkentésével érték el. Nem csupán az értelmi, hanem az érzelmi intelligenciát is igyekeztek szinten alul tartani. Az emberek kezében semmiféle eszköz nem volt a kibontakozásra, fejlődésre, sem szórakozásra, kikapcsolódásra, sőt a vallásgyakorlást is akadályozták. Beszűkült tudatú, testi-, szellemi-, érzelmi-, értelmi fogyatékos embereket hoztak létre. Nagyon sok sérült gyermek született az abortusz törvény miatt. Sokan, bőrüket, életüket kockáztatva, házi módszerekkel próbáltak megszabadulni a nemkívánatos terhességtől, s emiatt elég sok fogyatékos gyermek jött világra.
Az újságok hasábjain Ceausescu „nagy tetteit” taglalták, csak úgy, mint a TV-ben. Kezdetben még esténként egy tíz perces román rajzfilmet közvetítettek, később a mindössze 2 órás adás (20-22 óra között) csupa hazafias jellegű műsorokból állt.
Szombaton iskolai, illetve munkanap nap volt, és néha a hét egyetlen szabadnapjára, vasárnapra is közmunkát szerveztek (legelőtakarítás) az iskolában. Egy héten egyszer magyar adást is nézhettünk, akkor a család apraja-nagyja a Tv-t nézte, figyelve, lesve minden magyar szót, mondatot.
A moziban elég ritkán vetítettek jó filmet, s olyankor tömegek álltak sorba jegyekért, a terem tele volt. A filmeket román feliratozással nézhettük, csak nagyon ritkán szórakozhattunk magyar filmeken.
Hanglemezt árultak, de silány volt a választék. Az akkori sztárok lemezeiért, mint az Abba, Boney M, sorba álltunk, azokat egy-kettőre szétkapkodták.
Az öltözködésbe, hajviseletbe is beleszólt a milícia. A hosszúhajú fiúk kabátjuk alá rejtették hajukat, mert ha észrevette a hatóság, akkor bevitte a milíciára, s levágták az illető haját, vagy belevágtak abba, kényszerítve, hogy rövidre nyírják.
A telefonbeszélgetéseket lehallgatták, a leveleket cenzúrázták.
A kulturális rendezvények a hazát, pártot, Ceausescut dicsőítő programokból álltak.
Nem csoda, ha nagyon sokan elmentek külföldre, ott keresve egy élhetőbb életet, ahol megtapasztalhatták az ember született jogával járó szabadság élményét. Elmenekülve szülőföldjükről, keresve a testi-, lelki szükségleteihez a megoldást. Nem csoda… Volt, akinek sikerült még forradalom előtt kijutnia. S amikor megszigorították a külföldre utazást, akkor a fiatalabbak megpróbáltak kiszökni. Volt, akinek sikerült. Akit elkaptak, azt visszafordították, s nem egyet vertek, fenyegettek, aláztak meg.
A Ceausescu korszak vége felé már nem szabadott tömeges csoportokba gyülekezni, ez „rendszer elleni szervezkedésnek” számított. Bevezették, hogy a nagyobb közösségeket befogadó helyiségek ablakairól levették a függönyt, sötétítőt, s ez által minden átláthatóvá vált az utcáról is. Fokozódott a szigorúság, az emberek sakkban tartása. A Ceausescu házaspár továbbra is dicsőíttette, éljeneztette magát.
Úgy éltek az emberek a határon belül, mintha karanténban lennének, elszigetelve a külvilágtól. Egy volt kolléganőm édesanyja 35 éves korában halt meg cukorbetegségben. A munkatársnőm azt mondta: még jó, hogy akkor halt meg, kínosabb lett volna végignézni, hogy az élelmiszermegvonás miatt nem tudott volna diétázni, és abba hal bele…
Azt gondolom, hogy ezt a korszakot nem lehet figyelmen kívül hagyni, nem lehet legyinteni, hogy az már elmúlt, és nincs jelentősége. Akik abban a társadalmi rendszerben születtek és nőttek fel, akik abban éltek, mindenkiben nyomott hagyott. A mentalitásukban, a gondolkodásmódjukban, magatartásukban, önmagukkal és emberekkel történő viszonyaikban… beépítette magát a rendszer az emberek pszichéjébe. Forradalom után meg kellett volna mindennek változnia, de ez nem így történt. A nyomok megmaradnak. Nem csak lélekben, hanem fizikai megnyilvánulásban is, hiszen ma is folytatódik sok területen a régi rendszerben fogant és gyakorolt elmélet. Ehhez konkrétan a nemzetiségi kérdés, az anyanyelven történő oktatás, a rendőrség megfélemlítő hatalma is hozzátartozik. Vajon tényleg lehetne ennél rosszabb is?…