A Ceausescu-korszakban együtt szenvedett a nép, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Mégis a székely ember nyomorúsága sokkal elviselhetetlenebbé vált. Nem csak a nélkülözéssel kellett megküzdenünk, hanem azzal az elnyomással is, amivel a hatalom sújtott. Ceausescu azt hajtogatta, hogy a különböző nemzetiségű emberek egyenlőségben élnek, de mindenki tudta, hogy ez nem igaz.
A nagy magyar város, Kolozsvár nevét megváltoztatta, Cluj-Napocá-ra, a magyar helységekbe románokat telepített be. Megindult az elrománosítási folyamat. Robbanásszerűen nőtt meg a románok száma a magyar helységekben. Főként a milícia embereit és azok családjait telepítette ilyen helyekre, lakást, és megélhetést biztosított számukra. Az volt a célja, hogy minél kevesebb magyar ember éljen Erdélyben. Példa erre a vízzel elárasztott Bözödújfalu. Víz alá került a székely közösség otthona, a házaik, a kertjeik, amelyben megtermelhették a betevőiket. Víz alá került a templomuk, a temető, s a halottjaik. Mit érezhettek azok az emberek, akiket kényszerből fosztanak meg attól a földtől, ami hozzájuk tartozik? Volna mód rá, hogy bármivel is kárpótolják őket? Miért mértek ezekre az ártatlan, tehetetlen emberekre ekkora büntetést?
Lakótömböket építettek, panellakásokba tömörítették az embereket. Ingyen biztosítottak lakhatást, de senki nem érezhette magáénak azokat. Később az ilyen lakásokhoz is már csak protekciós úton lehetett hozzájutni. Nagyon sokszor „vették el” a vizet, csak ritkán, meghatározott időben volt melegvíz szolgáltatás. Virágkorát élte a rendszer: azt tettek az emberekkel, amit csak akartak. S közben ők, a diktátor házaspár, királyokként éltek.
Pártgyűléseket szerveztek, beszédeket írtak, mondtak fel, kiértékelték az ötéves tervet, amit mindig túlteljesítettek- elméletben.
Arra is emlékszem, hogy az írógépbe befűzött papírra gépelte be Ceausescu nevét a titkárnő, elszótagolva azt a sor végén. A papírt visszadobták, újra kellett írni az egészet, ugyanis Ceausescu nevét nem szabadott elszótagolni.
A személyneveket elrománosították, már születéskor a románra lefordított név került bele az anyakönyvi kivonatba. S hogy foggal-körömmel megőrizhessék identitásukat a magyarok, úgy játszottak ki a politikával, hogy olyan magyar neveket adtak gyermekeiknek, amiket nem lehetett lefordítani románra.
A románosítást más módszerekkel is próbálták véghezvinni: magyar diákokat küldtek át román iskolákba, valamint román diákokat helyeztek magyar településekre. Az iskolában pár román diák esetén is indítottak román osztályt, de a magyar osztályokba bevezették a szaktantárgyak románul történő oktatását. Azt hangoztatták, hogy aki Romániában él, mindenkinek kell ismernie a román nyelvet. Állításuk szerint, az ott élő magyarok valójában csak elmagyarosodott románok, akiket vissza kell szoktatni a románságukra. Székelyföld területén ásatásokat végeztek, hogy bebizonyítsák: dákok éltek ott korábban. Akármire is bukkantak, minden „dák lelet” volt. Így aztán mi is parodizáltunk, mert kapálás közben, ha egy éles tárgyba csapódott a szerszám, rögtön felkiáltottunk: hurrá, dák lelet!
A székely nép, a magyarság nem engedett. Ahogyan tudta, úgy fékezte meg az összeolvadás kísérletét. A szülők a nemzettudatot kiskorban beletáplálták gyermekeikbe. Szóval, tudtuk, hogy hová tartozunk. A hagyományainkat ápoltuk, majdnem mindenkinek volt otthon népviseleti ruhája. Nem azonosultunk semmilyen szinten a románsággal. Minél nagyobb volt a nyomás, annál inkább ellenálltunk. A székelységet nem lehetett elpusztítani, és hiába vetette be az elrománosítási politikát a diktátor, csak keményebben állta a sarat a magyarság. Hitét nem veszítette el.
A bekövetkezett forradalom új korszak kezdetét indította el. De milyen korszakét?
Mindenki örült, hogy vége a szenvedésnek, hogy egy csapásra megváltozik a világ. Hogy végre szabadság van, és megszűnik minden rossz az életünkben. Számomra, sokunk számára új reményt táplált a változás. Csalódnunk kellett. Hát nem az lett a mese vége, hogy: boldogan éltek, míg meg nem haltak… inkább egy keserű szájíz maradt az ajkakon: „lehetne ennél rosszabb is…”

1. Gergely Tamás:
   2018. augusztus 16. 07:11

   Így volt. Így van.