A Ceausescu-korszak végül megbukott. A rendszerváltás forradalom útján valósult meg. S hogy hol, milyen formában játszódott le az egész, arról mindenki tudna mesélni, aki megélte azt.
Én láttam a tömeget, aki felvonult az utcán. Azt a tömeget, aki megmozdult, és fékezhetetlenné vált. Egy emberként cselekedett. Sosem tapasztaltam ilyet. A végállomás a milícia épülete volt. Kövekkel kezdték dobálni az ablakokat eleinte, aztán próbáltak behatolni. Később megjelent egy traktoros, aki a láncot az ablak rácsára erősítette, és lerántotta onnan azt. Közben a rádió közvetítette a híreket, országszerte tombolt a nép. A titkárnő az irodában levette Ceausescu képét. A következő percekben bemondtak a rádióban valami újabb fejleményt, s akkor arra biztatták a munkatársak a titkárnőt, hogy jobb lesz, ha visszateszi a képet, mert még baja eshet, ha rosszul sül el minden. Ezt aztán megismételte a nap folyamán többször is: levette, visszatette, és újra, és újra…
Az embereknek sikerült bejutniuk az épületbe, a milicisták hanyatt-homlok menekültek, ki merre látott. Volt olyan, akit elkaptak az emberek, és szó szerint lemészárolták. Igazságot akart a nép az évtizedeken át zajló kegyetlenségekért, amiket ártatlanokkal műveltek. Bosszúszomjas, éhező emberek törtek be abba az épületbe, ahol már javában felhalmozták tartalékaikat a milicisták a karácsonyi ünnepekre. A lakosságnak nem jutott egy darab narancs, egy szem cukor a fára, de a milícián kilószámra halmozták fel. Egy-kettőre széthordtak mindent, végre jutott a családnak egy kevés, amiből évtizedeken át hiányt szenvedtek. Sok helyen megrongálták, vagy szétverték a milícia épületeit. A fővárosban, Bukarestben is dúlt a harc, és országszerte mindenütt.
Pár napig kísérteties csend uralkodott a városon, akkor már nem volt hatalma a milíciának. Polgárőrök járkáltak a helységben sötétedés után. A Tv, rádió sugározta az eseményeket folyamatosan, s a diktátor és felesége kivégzését is bemutatták. A nép végre elégtételt kapott. Megnyugodtak a kedélyek. A rettegést, félelmet kiváltó szerv, a milícia sem uralkodhatott többet az embereken.
Fellélegeztünk. Egyelőre.
Minden olyan hirtelen zajlott, kicsit álomszerűen. Gyorsan következett be a váltás, a kommunizmus megszűnése. Lényeg, hogy ennek mindenki örült. S ez az öröm többszörösére nőtt, amikor eltörölték a jegyrendszert, s a boltokban hozzájutottunk az élelmiszerhez. Olyan furcsa volt, szinte hihetetlen. Amikor tejet és vajat, olajat, cukrot vásárolhattunk, amikor annyit vehettünk, amennyit csak akartunk… és volt kenyér, ráadásul felbukkantak új, minőségi árucikkek is.
Megjelentek a színes Tv-k, a videólejátszók, így igénynek megfelelően nézhetett bárki filmeket. A piacokon megindult az áruforgalom, külföldről hozott cikkeket kaphattunk. Ruhaneműket, cigarettákat árultak az utcaszéleken. Barátkozott a jóléttel mindenki. Hozzá kellett szokni a „van” érzéséhez. Mindez boldogsággal töltötte el az embereket. Megnyíltak a határok, sokan elhagyták otthonukat, hogy több pénzért dolgozhassanak külföldön. Még így is havonta, aztán háromhavonta kellett visszajárni „pecsételni” az útlevélbe. De megérte dolgozni. Az anya otthon maradt a családdal, az apa kint kereste a pénzt.
Volt olyan, aki abban az időben hagyta el végleg az országot. Talán, mert végre lehetőséget talált arra, amire annyi éven át készült, talán, mert átlátta a jövőbeli kilátástalanságot…
Ez az egész rendszerváltás olyan volt az emberek számára, mint a mézeskalács- házikó Jancsinak és Juliskának. Igaz, hogy már nem éhezett a nép, de problémát jelentett munkát találni. Igaz, hogy volt a boltokban minden, de felvitték az árakat, s már nem jutott mindenre. Igaz, hogy bevezették a szombatot pihenőnapnak, de nem oldódott meg senkinek az anyagi helyzete. Igaz, hogy megszűnt a milícia, de miután újraépítették a székhelyüket, román rendőröket ültettek be a milicisták helyére. Megváltozott egy-két intézmény elnevezése, megszűnt az elvtársozás.
És a magyarság sorsa hogyan alakult? Mi történt a rendszerváltás után? Vannak, akik visszasírják a régi korszakot… miért ez a nagyfokú elkeseredettség? Csaknem harminc év telt el azóta. „Lehetne ennél rosszabb is?…”

1. Jakabos:
   2018. szeptember 20. 12:56

   Talán: Ennél rosszabb ne legyen, a román eredeti emlékezetem szerint úgy szólt: mai rau sa nu fie………….az írás egyébként kitünö!