Keresztülível, mint életre kelt híd
ötvenöt minden féle éven –
hány díszlépést, gyászmenetet
hurcolt, viselt el feszesen
vagy alig – szinte-roppanásban.
Átcsörtettek makadám-rögein
veszett állatok, vesztett forradalmak,
egy csomó bohóc, sérült kötéltáncos
és részeg lumpen is áttántorgott rajta.
A hús időszámítása után
otthagyja majd a deszkapamlagot –
nem tehet másképp, mert többéltű, mint az Isten,
aki rajta nyugszik vagy lázad –
annyi arcot cipel porladó hátán,
ahány évezred rámérettetett.
Addig lesz látható, amíg távol marad,
ameddig nem hasonlítható
tó fölé hajló szomorúfűzhöz.
Azért tesz így, tudom, mert az oroszlán
sosem jár ott, amerre csónakáznak.
Csak arra poroszkál, ahol lerágott bordák,
gerincoszlopok táplálják a földet.
Csak arra, ahol tovább folytatódik
a tánc és tam-tam üzen az erdő felől,
többnyire harcot, de néha esküvőt is.
Oda tart, ahol egyszer beleszeretett
a napba, ahonnan régen az eget
először nézte víztükörnek.

2011. február 23.

1. Gergely Tamás:
   2011. február 23. 07:38

   „A hús idõszámítása”? – ezt még nem olvastam.

2. Keszthelyi György:
   2011. február 23. 08:04

   Szóval, amíg hús is van a csontvázon, az az időintervallum… Ahogy Krisztus előtt és után, úgy hús előtt és után.

3. Gergely Tamás:
   2011. február 24. 15:36

   Nekem errõl, sajonos, a Nyiszli Miklós könyve jutott eszembe. Morbid