Szőcs Kálmán: Beszélgetéseim klasszikusokkal
VILLON
Haver, nagy marhaság az élet,
A futballpályán vagy a Sorbonne-on.
Eszméket árulnak vigécek,
S elátkoz engem kövér rokonom.
Lehet, a sok kínt majd megtorolom,
Késsel vagy verssel, nem tudom, hogyan,
Eláll addig vérízű vén borom,
S meghalok végül mégis boldogan.
De hát, hogy már a tárgyra térjünk,
Hű Margot barátnőd néz-e feléd?
S mondd, zsaruktól mi is miért félünk?
S mondd, a kocsmázásból mért nincs elég?
Szólj, hát, haver! Nézd, az Express Büfé
Ránk vár, hogy tárgyalhassunk okosan,
Igyuk meg egymás itala felét,
S forduljunk föl majd tisztán, boldogan.
S igen. Hogy van Izé? S hogy van, mondd csak,
Az a lány, kit miértért szerettünk?
S hogy van cimborád, aki a holtak
Közül előjött, s filmet gyárt előttünk?
Haver, nézd, egyre drágább lesz a bőrünk,
Tán érdekel valami árfolyam,
Testvér, temettünk csak: nem öltünk,
Meghalok én is végül boldogan.
Herceg, a hősök sírját ássák.
Értve, nem értve sírnak is sokan,
Egy jogom van, pedig nem látják,
Haljak meg én is végül boldogan.
HEINE
Na végre találkoztunk. Látod,
Én nem vagyok olyan, mint a másik,
Aki zárt ajtóval fogadott. A lányok
Kettőnket vigasztalnak máris.
A kisszobában elalhatsz egy hétig,
Vagy ameddig csak akarod. A vendégek
Vagy elpucolnak, vagy megértik,
Nem verssel nyugtatlak most téged.
Mert szerettem a szakácsnőket én is,
S minden nőket kedves unalommal.
Lehet, hogy erre mondják: fétis.
S lehet, nem ér többet, mint egy bordal.
S hogy mi mit ér? Talán egy szalmazsákot,
Talán híres hamburgi hársakat,
Tálán egy asszonyt, aki nem vigyázott,
Tálán egy kórt, miben sorra veszíted
minden társadat.
PETŐFI
Hagyd, hogy zsivajogjanak,
Ha versformák és altisztek remegnek,
Ha valami nagyon újat találnak,
A költő mindig modernebb.
Szerepelni fognak Júliák,
És mindig jobban, mint a férjek,
Mert halni mennek mind a tollas,
Igazi vitézek.
És elemez a jövő század,
Szép, ostoba kegyelettel,
Aztán egy ideig még készülődik,
S nem támad föl a tankönyv-tenger.
Aludj hát, Petőfi elvtárs.
Szólj vagy hallgass, mindenképpen csend vár,
S nézd, milyen büszkék vagyunk,
Vázákról is híres Segesvár.
WALT WHITMAN
A túlsó parton, tudod, ahol az állami gazdaság tehenei
legelnek, minden szürkületkor jönnek a kertészleányok.
mosdanak viháncolva, az ötödik emeletről, az innenső partról
egészen jól látom. Fene tudja miért, még sohasem jutott
eszembe, hogy elgondolkozzam azon, tulajdonképpen a Maros
miért nem Mississippi, és miért nincs a sarki büfé mellett
a Michigan-öböl. Na de mindegy. Kisgörgényben, ahol hét hó-
napig tanítottam, még patak se volt, de akadt olyan derék
férfi, aki egészségügyi szeszt ivott. És nem halt bele. És
én sem haltam bele a nemlétező patakba, sőt, még abba se, hogy
észrevettem, valami baj van az életemmel. A füvek
észrevétlen nőnek, a Nap, mikor nagyon megég saját tüzétől,
nemcsak a világ nagy folyóiban hűsíti magát. Határozottan
emlékszem, egyik nyáron, úgy nyolc és kilenc
között találkát adott, mert tudta, hogy
az élelmiszerboltból protekciós alapon
kaptam sűrített citromlevet.
Különben a komp már régen nem jár
JÓZSEF ATTILA
Mi fáj, öregem?
Nem adnak gyapjat felhők fönt az égen?
De hát voltál Párizsban, Nizzában és Bécsben.
Éheztél? Ha szóltál igazat,
Nem volt rá kiadód?
És a röplapok?
Mi fáj, öregem?
A lányok, nők, s a furcsa Flóra?
Flóra vén. S ezer nő lett másé azóta.
Éheztél? Ha szóltál igazat,
Nem volt kiadód?
S a röplapok?
Mi fáj, öregem?
Hogy végtelen a végtelen?
Hogy értelmetlen minden értelem?
Éheztél? Ha szóltál igazat,
Nem volt kiadód?
S a röplapok?
Mi fáj, öregem?
Zúg a tehervonat? Azóta zúg. De mondd,
Enyhülhet valaha a gond,
Ha csalódások útja tovább kanyarog?
Mondd, öregem,
Hol vannak, hol vannak a röplapok?
Forrás: Korunk, 1969/10.sz.
Pusztai Péter rajza
2018. augusztus 20. 16:15
A legszebb éneket kereste, de nem egészen harmincegy évesen véget vetett az életének.
Megírta, hogy lelkében gyermekkórusok, de mit énekelhettek azok a csengő hangú gyermekek, hiszen Kálmán édesanyja Auschwitzban halt meg, és csak a fia szívében maradt meg beleégetve.
A hosszúlábú szalmaszőke nők a vágyaiban léteztek, de az élete messze nem erről szólt. Az alkoholról és a reménytelenségről annál inkább – ami elég kevéssé illett, akárcsak a hiperérzékenység egy kommunista költőhöz. (Ezt, a kommonistaságot akkor kezdett nem illeni bevallani, amikor az őjabb meghasonulást már nem tudta volna elviselni.)
Az első költőbarátom – meg sakkpartnerem, meg ivócimborám volt, aki meghalt, és az első barátom (stb.), aki öngyilkos lett.
Csiki László, aki A legszebb éneket kerestem című kötetét szerkesztette, ő adta a címet is. Őt tíz évvel ezelőtt veszítettük el.
Milyen jó, hogy a Káfé érzékenyen figyel erre, a mi nagy és őszinte barátainkra, akik olyan sok ideje nem élnek már. (És azt juttatják eszünkbe, hogy milyen nagy versek haltak meg velük, mielőtt megszülethettek volna.)
Lehetnek más apró „elírások” is, valószínűleg a pdf átkonvertálásából eredően, én a Heine című versben láttam meg azt, hogy
Mert szerettem a szakácsnőket én is,
S minden nőket kedves unalommal.
Lehet, hogy erre mondják: fétis.
S lehet, nem ér többet, mint egy bordái.
Itt az utolsó szó helyesen valószínűleg bordal.
Kritika A legszebb éneket kerestem megjelenésekor:
http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/10486/1/tiszataj_1979_004_050-054.pdf