Mit leltek Knézen?

Kár, hogy a knézi lelettel alig foglalkozunk. Nem tudom, mindenki olvasta? Knézen a temesvár-varjasi vasút építő munkáját végezték. S találtak két, nagy, furcsa sírt. Az egyikben sok csontváz – fejek nélkül. Ettől nem messze a másik sír. Itt meg csupa fej, sok-sok koponya törzsek nélkül. Az Akadémia talán kiküldött valakit, talán nem. Ha kiküldött, az majd megállapítja, hogy itt nagy csata volt. A kegyetlen törökök csinálták ezt a tréfát. Vagy a Batu kán kutyafejű tatárai. Szóval e helyen is direkt a nyugati kultúrát védtük a barbár Kelet hordái ellen. Hiszen tetszik ezt tudni. A gróf és a püspök urak történetírói írják. S mi az iskolában is így tanuljuk. Későbben azután el is hisszük. S mikor végtelen kulturális és egyéb nyomorúságainkat látjuk, evvel vigasztalódunk. Hogy a boldog Nyugat is kultúrátlan volna. De szerencsére itt voltunk – mi. Verekedtünk direkt azért, hogy Nyugaton nagy kultúra nőjön.

Igen ám, de az embernek néha különös, babonás sejtései támadnak. Én például esküdnék rá, hogy a knézi sírokban lázadó jobbágyok porhüvelyei pihennek. Arra nem mernék esküdni, hogy Dózsa György valamelyik rakoncátlan csapatát gyilkolták itt halomra a nagyurak vitézei és hajdúi. De ez se nagyon lehetetlen. Ám az bizonyos sejtésem, hogy jobbágyok voltak. Uraik ellen föllázadt bitangok. Akiket az éhség, a kín, a robot, a deres, a pallosjog, az úrbér és a többi keserűsége egy-két napra büszke emberekké tett. Lehet, valószínű, hogy gyújtogattak, öltek. Végre is valamit kellett csinálni a lázadó jobbágynak a tizenötödik században is. De bizonyos, hogy hamar végeztek velük. Fölkoncolták őket az urak fegyveres szolgái. S a fejét mindegyiknek levágták. Mivel a vallás sehonnan se maradhat el, be kellett szentelni a halottakat és sírjukat. De a püspökök és a nagy urak dühbe borultak a gondolatától is annak, hogy a lázadó parasztoknak a fejeit is szentelt víz érje. Azokat a fejeket, melyeket hitvány, büdös paraszt tulajdonosaik két napig föl mertek emelni. Azokat a fejeket, amelyek gondolkozni mertek. Ezért kellett a fejeket lenyiszálni és külön sírba helyezni. Úgy hiszem én ezt, aki tudom, látom, hogy a grófok és püspökök még ma is milyen vérszomjasan dühösek azokra a fejekre, melyek büszkén felütődni, tervelni, akarni, gondolkozni tudnak. (Jegyzetek a napról. Budapesti Napló 1907. augusztus 1. )

Folytatjuk