Bár egyelőre nem tudom, kinek
a nevét kéne elsuttognom abban
a végső, tiszta, fényes pillanatban,
de bízom, hogy addig még talán azt is
és vele annyi mindent megtalálok.

Egyelőre, azt hiszem, azt tudom,
mit suttogjak majd el gyermekeimnek,
hogy ők az én koromban tétovázás
nélkül tudják, hogy kit szólítsanak majd.

Hogy isten, egy kutya vagy nagy szerelmük
neve tolul majd a végső némaság
előtt szájukra, vagy épp az enyém,
mindegy is, csak legyen, kit így szeretnek
és ahhoz, hogy maradjon még a nyelvük
hegyén egy szónyi élet az utolsó
lélegzetük előtti pillanatban,
talán még én is adhatok nekik.

Mit is? Tanácsot, életnyi fiaskóm
leszűrt, tűnődésben lassan lepárlott
és már letisztult, kész esszenciáját.
Ha átnézek áttetsző, kék vizén,
már tudom, mit mulasztottam, s mikor.
Hányszor harcoltam szép békeidőben,
s tettem gyáván le fegyvert háborúban.
Hányszor szorítottam némán ökölbe
a kezem meleg ölelés helyett ,
s öleltem, mikor ütni kellett volna…
Hányszor hevertem a tévé előtt,
míg fent az égen a csillagok égtek,
s latolgattam – a nagylelkű szerelmet
nem értve – az adok-kapok arányát.
Untam beszélgetést, mert csöndre vágytam,
s csendben maradtam, mikor szólni kellett
volna, mert egy másik magányos ember
el akarta érni a szívemet.

Sírtam szegényeken, a sok nyomorúságon,
de másnap és később se mentem arra,
ahol enni adtak az éhezőknek.
Néha adtam a piszkos tenyerükbe
valami pénzt, de legtöbbször nem álltam
meg, mert siettem, s biciklivel voltam.

Megsimogattam a boltok előtt
várakozó, úgymond „ cuki” kutyákat,
de egyet se vettem a gondjaimba.
Tűnődtem filmen, átéltem katarzist,
de nem írtam meg az én nagy regényem,
fogtam időre, merő csüggedésre,
az „ Ugyan minek?” kérdést hajtogatva
szórtam el a kapott tálentumot.

Amit remélek, hogy lesz még idő
ezt jóvátenni, és elmondani
s ha bölcsességem csak annyira futja,
hogy felismerjem hibáim után
az igazságot, de mindig hibázzak,
tán az se baj. Talán az én szavam
az én utolsóm az lesz, amit régen
ki kellett volna mondanom:
„Bocsánat.”

1. Nászta Katalin:
   2018. augusztus 25. 05:29

   Nagyon megragadott. Kedves Albert Csilla, írnék Önnek, ha ismerném az email-címét. Így a facebook írói oldalán üzentem. Olvassa el, kérem :)

2. Albert Csilla:
   2018. augusztus 25. 07:26

   Kedves Katalin,az emailcimem: csillaa4@gmail.com. Koszonom,hogy elolvasta a verset,es a biztatast. Remelem,a Facebook oldalt es vele az uzenetet is megtalalom:)

3. Nászta Katalin:
   2018. augusztus 25. 07:36

   Köszönöm. Írtam!

4. Demeter Maria:
   2018. augusztus 25. 14:02

   Nagyon tetszett a vers, és a kérdést én is feltettem magamnak.