– Elmesélem neked a történetem – mondta szomorú arccal. Fürkésztem tekintetét, ki akartam olvasni gondolatait szeméből. De nem kellett. Mély levegőt vett, és lágy hangja sokáig- sokáig zsongott a fülembe, mint a nyárvégi fák sárguló levelei között a szellő. Néha-néha megállt, szünetet tartott, aztán újrakezdte… Szótlanul hallgattam végig. Mindenkinek van egy története – gondoltam. – Mindenkinek van egy története…

A kezdet

–  Minden egy játszma. Minden pillanatunk, minden gondolatunk. Játszma az életünk, és a halál is egy játszma.
Jó időnek kellett eltelnie, mire rájöttem erre. Pedig egész életem erről szólt. Csak most visszapörgetem az eseményeket, és megismerkedem önmagam játékszabályaival. Hiszen mindez igencsak érdekes, és szórakoztató játék. Nyilván, vannak szabályok, amik eddig tudattalanul működtek, de most nyakon csípem őket. Te is akarsz játszani? Gyerünk, állj be a körbe.
Ne gondold, hogy Te alkotod a szabályokat. Azokat már szüleid megalkották neked. Az ő szabályaikat pedig az ő szüleik… de nem ez a lényeg. Te beleszülettél a szabályokba. Kiosztották rád a szerepet. Megírták a forgatókönyvedet, és engedték, hogy játssz. Az anyatejjel ittad magadba mindazt, aki vagy. Az első hangoddal, amikor felsírtál a szülőszobában, elkezdtél játszani. Tudattalanul ugyan, de mégiscsak játék. És onnantól, ha bármi bajod volt, sírtál, így kommunikáltál a környezettel. Ahogy nap nap után telt, megtanultál reagálni az ingerekre, s mire beszélni kezdtél, már elsajátítottad a játékszabályok egy részét.

Hárman vannak a családban, három lánytestvér. Volt Anya, van Apa. Neki van háza, az egyik testvérnek is van. Kettőnek nincs. Nekik semmijük nincs. Érdekesen alakult az életük. A családban zajló játszmákról annyit, hogy megvannak a szülőkkel szembeni, és testvérekkel szembeni játszmák. A testvérekkel szembeniek majdnem olyanok, mint a más közegekben játszottak… bár vannak különbségek, de minden ugyanarra az alapra épül. Amit viselkedésnek mondanak, a hozzáállások emberekhez és dolgokhoz, az saját játszmáikról szól.
Apa és Anya játszmái tipikusak voltak. Anya háziasszony, Apa munkás ember. A feladatok élesen elhatárolódtak: Anya csak a házi munkákkal foglalkozott, Apa csak a „férfi” munkákkal. Anya a gyereknevelést is magára vállalta, Apa nem vette ki a részét belőle. A munkába menekült, és így mindig jó kifogása volt arra, hogy ne kelljen szembenézni a gondokkal. Csak annyit tudott a Gyerekekről, amennyit Anya mondott el neki. Ha Anya így festette le, akkor ilyennek látta, ha másképp, akkor máshogyan. A játszmája egyszerű: nem vesz részt a háztartási munkákban, sem a gyereknevelésben. Munkamániás.
Anya felvállalja a háztartási munkákat, gyereknevelést, de más munkahelyen nem dolgozik. Egy idő után besokall az egyoldalú hamupipőke szerepből, és lázadozni kezd, de ez Apát cseppet sem zavarja. Így Anya haragja a Lányokra irányul főként. Jogosan teszi fel a kérdést: miért kell mindent nekem csinálni? És innentől minden jelzőt rájuk aggathatott: lusták a Gyermekek, elülnek a sz..r mellett is, nem csinálnak semmit, nem segítenek, haszontalanok, és még sorolhatnám. Apa, a munkamániás, szintén beleun szerepébe, és arra kényszeríti a gyermekeit, hogy „segítsenek” neki ebben-abban, pl. egy vasat megfogni, ha hegeszt, egy fa végét megfogni, ha éppen körfűrésszel elvágja, stb.
A Lányok közben iskolába járnak, jó eredményeik vannak, de mivel a tanulás „nem munka”, tanítás után Anya a szennyes edények elmosogatását, kerti munkákat, állatok etetését bízza rájuk, Apa pedig a parancsszóra történő: „most és azonnal itt teremj” kényszerrel hatott rájuk. Szó szerint, mint a katonaságban. Eldobsz mindent, ami a kezedben van, és szaladsz „apádnak segíteni”- mert ő ezt mondta. Volt, hogy valójában már semmit se kellett segíteni, álldogált Kicsi mellette, és nézte, ahogyan kalapál, tesz- vesz, és heves szívdobogás közepette merte megkérdezni alig hallhatón: „most már elmehetek?” Volt, hogy azt mondta, igen, volt, hogy nem… de amíg nem kaptak rá engedélyt, nem mehettek el. Ő is, ha éppen ideges volt, nagyon sokszor ordítozott velük, és jelzőket aggatott rájuk: hájfejű, supli, gúnyos megjegyzést tett: botlik a kezed, stb.
Így alakult ki az a helyzet, hogy miután Apa és Anya súlyos kapcsolati gondokkal küzdöttek, a Lányokat kiáltották ki bűnbakoknak, s ennek jegyében jogosan várták el tőlük, hogy mindenben „segítsenek”, és az egyedüli munka az volt, amit ők játszottak: a házi munka, kerti munka és a barkácsolás. „Dögöket nem nevelünk” címszóval a hét egyetlen szabadnapján, vasárnap is kiverte Apa az ágyból a lányokat. És soha nem lehetett leülni, ha éppen nem tanultak, mert akkor rögtön parancsot kaptak a „fontos munkavégzésre”. „Kurvákat nem nevelünk” címszó alatt elvágták a más neműekkel való ismerkedés szálait, amit aztán titokban kellett kezelni.
Apa, azt hogy tiszteljék, félelemkeltéssel érte el. Ha haragos volt, nem lehetett jókedvű senki. Mosolygósnak nem igazán látták. Parancsa szent volt, sérthetetlen, megkérdőjelezhetetlen, és ellentmondást nem tűrő.
Este egy asztalnál tanultak hárman, egy szobán osztoztak, sőt egy ágyon is. Kicsi aludt középen, s ez szörnyen kényelmetlen volt számára.
Este jött be Apa a házba, és ilyenkor kb. tíz perc szünet után már veszekedtek Anyával. Ez csak olaj volt a tűzre, mert a testvérek közötti feszültség is simán kitört ilyenkor. Néha tréfásan, máskor egész komoly elszántsággal ugrottak egymásnak. A legkisebb nem tudta megvédeni magát, és mindig alul maradt. Lányokra nem igazán jellemző ez a fajta verekedősdi, de újra, meg újra megtörtént közöttük.
Szóval, ők játszották a maguk játékait, a Lányok az övéket. Ahogy Apa szlogenje az volt: ne érzelgősködj, onnantól nem nyilváníthatták ki érzelmeiket. Vagy elhallgatták, vagy más csomagolásban adták elő azokat. Megtanultak kettős érzelmeket produkálni: olyat, amit elmondhatnak, s olyat, ami számukra igaz, de erről nem beszélhetnek. De nem csak Apa szlogenje miatt alakult ki a kettős érzelmi állapot, hanem attól is, amit magukba szívtak az otthon légköréből. Amit igaznak véltek, az hazugság volt. A hazugságok, hogy mindenki őszinte a családban, hiszen vasfegyelemre voltak szoktatva, hogy a családtagok segítik egymást, hogy amit éreznek, kimondják, s azt mondják ki, amit éreznek. Holott alapból nem mondhatták el, amit éreztek, gondoltak. Mindenki hazudott a családban, felszínességről szólt a játszma. ( Nem szabad elmondani senkinek, ami a családban zajlik, nem szabad kiteregetni a szennyest. Nem szabadott véleményt nyilvánítani, mert sose voltak ahhoz érettek, sőt buták, meggondolatlanok, együgyűek, taknyosok voltak). A hazugság mellett az öncsalás is játszott.
Apa eljátszotta a „ nagy dolgú” szerepét, Anya a „mindig van dolog a házban és ház körül” szerepet. Egymás közelségét nem tolerálták. Apa a házi munkát leértékelte, Anya, hogy bizonyítson, mindent bevállalt, de közben utálta szerepkörét. Utálta, de tovább játszott.
Amikor férjhez mentek a Lányok, már nem hatalmaskodhattak felettük annyira, de érzelmi manipulációval azért tovább folytatódott a játék.

Következik: Testvérek

1. Nászta Katalin:
   2018. augusztus 27. 03:28

   Nagyon jó írás.