Cselényi Béla: Egy határozat ellen (*)

Régi telek villanydrótján
púpozódik a hó.
Régi telek villanydrótja tartja
mai terheimet.

Kötelezővé tennék az óvodákat.

Ne spóroljatok ezen a sodronyon!

Didergő vénemberek lesztek
mikor arcotokba pattan
e keskenyített huzal.

Budapest, 2011. II. 23.
_______________________________________

(*) E sorok írója sosem volt óvodás; részben ennek tulajdonítja, hogy szeret emlékezni.

2011. február 25.

5 hozzászólás érkezett

  1. demivanna:

    én voltam óvodás, és stresszes élményeim már ott elkezdődtek azzal kapcsolatban, amit úgy nevezünk: ÉLET.
    ám ennek ellenére, szeretek emlékezni, ezt viszont annak tulajdonítom, hogy volt nagymamám.
    ne tiltsátok be a nagymamákat!!!

  2. Cselényi Béla:

    Én is szenvedtem az iskolától, hogy korán kell kelni, de életem legkedvesebb emlékei 5-11 éves koromból valóak (1960–1966), ebben pedig benne foglaltatnak ELEMISTA iskolás éveim (1962–1966). Így vagyok a rendszer megítélésével is. Bár legboldogabb éveim a tervgazdaság-egypártrendszer közepére esnek, boldogságom vagy a későbbi szenvedések tükrében boldogsággá előléptetett késő gyermekkori unalmaim formálisan a szocializmus idejére esnek. De maga a szocializmus olyan zászló volt, ami ami az utcán lobogott és nem a házunkban porosodott. Egész gyermekkoromban egyetlen szocialista mondat hangzott el: milyen nagy dolog, hogy a gyermekek orvosi ellátása ingyenes. Apám mondta ezt egy olyan olvasmány korrepetálásakor, amelyben a régi rendszer gyermekszegénységét is taglalták. Igazat adtam neki ebben akkor is, ma is; (ezt remélem, az Isten is megbocsájtja neki), de nem voltunk szocialisták. Ezzel szemben visszásan hangzott számomra, amikor egy velem egykorú nő újdemokrácia-ellenességét azzal indokolta, hogy ő TANULHATOTT a régi rendszerben. Ma is tanulhat, csak ő döntheti el, hogyan. (Vagy a szülei.) Ez a rendszerváltásellenes kolléganőm ma is a régi munkahelyemen dolgozik; neve naponta elhangzik a műsorokban, mint aki jelentősen közreműködött –; ugyanazt csinálta mint én, csak többet és felületesebben. Neki is nosztalgiája van, de úgy tűnik, nem annyira az egészséges és varázslatos gyermekkor tündéri látásmódja iránt, hanem inkább az iránt a szellem iránt, hogy az ő lelkiismerete a mindenkori vezér lelkiismeretével egyenlő.

    Ennél jóval lényegesebb az, hogy megőrizzük prousti, dickensi, creangái, karinthy-i stb. értelemben az emlékezőtehetségünket.

    Bizonyára BETÖRTEM volna az óvodai életbe is. Ha óvodás lettem volna, például nem lepődtem volna meg attól, hogy létezik árulkodás. De darab-darab, egyformák lettek volna pendelyes napjaim — gondolom, vélem, hiszem … meggyőződésem.

  3. Gergely Tamás:

    Mit szóljak ehhez én? Román óvodába jártam. Kérdezték reggel, mit ettem? Akartam mondani, hogy tejet ittam, de nem tudtam, hogy mondják a tejnek, s azt mondtam, folyadék, fehér, mint a lidszt. Mire hangosan kiabálták, hogy „Ieciu”, ahogy az Öcsit ejtették, lisztet reggelizett… Egyéb szenvedés emelett lepkefing, azt gondolom.

  4. Keszthelyi György:

    Plasztilinből gyúrtunk figurákat. Albán István csak lapos, kerek fejeket tudott gyúrni, a gömb nem ment neki… vagy úgy látta ő az emberfejet. Megkérdeztem tőle, miért? – Ne beszélj! Neked hosszúkás a fejed! – válaszolt sértődötten.

  5. Cselényi Béla:

    Jaj, emlékszem. Én 10-est kaptam: sárga plasztilinből [plasztelinből] gyúrtam egy emberkét. A hátsó felét a fa tolltartóhoz nyomtam: az lapos volt, de felülnézetből domború. Pont a 7 éves Albán István [* 1955. IV. 19.–] volt az, azt hiszem, aki azt mondta, hogy úgy néz ki, mint egy halott. 1962, I. évharmad, azt hiszem…

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights