Fülöp Kálmán: Esthajnalcsillag

Pillantása némán
a fák lombjain pihent,
kalandor pirkadásba
gyújtott reménytüzet.

Morzsolta kis kezében
testét a vak sötétnek,
amíg a távol ágyán
kibomló új ígéret

rügyezte bőség-álmát
és átnyalábolt engem –