Székelyföldön nemcsak a fák, a postás is hullatja leveleit. A fák ősszel. A postás őszül, s ha Katicánál hosszúlépéseket iszik, előfordul, hogy elhullatja leveleit, a szél felkapja azokat, s ha valaki elkapja, megvan az esély arra, hogy a címzett hozzá is jut.
A történet jópofa, de arra elég, hogy leutazzak Székelyföldre és meglátogassam keresztszüleimet, bár éppen tél van, s ilyenkor nem röpködnek a levelek, csak a hópillék. De azok keményen.
A nagy baj csak az, hogy mindenkor léteznek Nagyokosok. Amikor a városomat a segesvári vasúti csomóponttal próbálták összekapcsolni, harmincöt kilométerről beszélünk, a menő fejek azt mondták, jobb az országút, olcsóbb is, mert azon lehet menni gyalog, kerékpárral, szekérrel,  traktorral, kocsival is. Így lett belőle aszfaltozott „európai” műút.
S hogy én hazamenjek a Székelyföldre, harmincöt kilométer helyett megteszek tízszer ennyit, s közben az Ismerd meg Romániát körútnak vagyok az egyáltalán nem élvezője, mert egész éjszaka azon ügyködöm, hogy valahogy elaludjak.
A vasútállomás öt kilométerre van a falutól, egy nagy mező kellős közepén kellett átmenni, s a Nemere pont szembe fújt. A fejemen volt egy téli bundás sapka, Ruszki-paruszkinak hívta mindenki, az oroszok gyártották, két lehajtható füle, a gyártás pillanatától a fejem búbján össze volt bogozva, most először kioldottam, és az állam alatt jó szorosan megkötöztem. Vaccogva érkeztem keresztszüleimhez. Puszi, nyuszi.
Ez utóbbi az érclábosban, a megfeketedett érclábosban sercegett. Keresztapám a kredenchez lépett, s azt mondta: most kapsz egy gyűszűnyit, de többet ide félcipőben ne gyere télen. Három bakancsom van, kapsz egyet. Derékig levetközöl, keresztanyád hoz tiszta gyolcsinget, mi kimegyünk, s a friss hóban derékig ledörzsöljük magunkat, minden székely ezt teszi, amikor kúrálni megy. Én már a csordába is kihajtottam a Pirost és a Betyárt, de te egész éjszaka utaztál. A kúrálásban nem tudtál segíteni. Ma, de holnap reggel igen.
Felfrissülés után bekapunk egy böcsületest és reggelizünk, mert mindjárt dél van, s ne reszkess, mert még csak mínusz 28 fok van.
Fenséges volt a reggeli, már nem is fáztál, s még egy pohár cidre, almabor is megsimogatta a nyuszisültet. Keresztapád lement a malomba, nem kérte a segítséged, azt mondta, keresztanyáddal intézzétek a dolgokat, ő csak este jön jaza. A faluban borvíz volt szinte mindenik portánál. Kevés a kivétel. Keresztanyád minden egyes alkalommal, amikor jöttél, hajnalbna begyújtott a fürdő kazánjába, hogy neked legyen meleg borvízeres fürdővized, ez olyan, mint a termálfürdő, most is ez várt rád, a fürdőkád régi típusú, sose érted el az alját, bármennyit nyújtózkodjál, a forró borvíz minden porcikádat ellazította, oda  a mínuszok, a nem-errék, arrák, ruszki-paruszki, meg a talpad alatt ropogó hó, még félcípőben is. Eldöntötted, fürdés után bakancsot húzol, felmész a Felszegbe, Rózsika nénihez, aki azon ritka emberek közé tartozott, kinek se a kútba logó vedre, se kerekes kútjának lánca nem volt sárga, kénes. Édesvize volt. Odamész, mint a Felszeg nagy része, kérsz és hozol két veder vízet, mert paszulylevest vagy húslevest borvízben megfőzni nem lehet, s keresztapád azt mondta, hogy a Keresztanyáddal intézzétek a dolgokat. Intézitek, intézed, s ha útközben egy postás bácsi által elhullatott levelet találsz, bármilyen hideg lesz is, kézbesíteni fogod.
Bakancsod már van. S itt egy fél cipó, többet ér, mint egy félcipő…

1. Ungvari Ilona:
   2018. szeptember 1. 16:59

   Elismerve , igaz volt , én vagyok ám a keresztmama, hideg van ám télen felénk Erdélyben, és az a fránya Nemere is fuj és az állomás is kint van a mezőben , és nem kényelmes a begyalogolás, a kutban azota nem borviz rendes viz van , és jol csináltad kedves keresztfiam Lacika hogy akurátusan leirtad hogy is volt akoriban.Köszönöm , és puszika az egész családnak…♥