Hát nem örülünk?

Kont Ignác nem tudott állást kapni annak idején Magyarországon, kiment tanárnak Franciaországba. Szántszándékkal nem választottunk nagyobb példát, egy Munkácsyét, egy Joachimét stb. Elég az hozzá, hogy Kont Ignác, aki most Párizsban tanár, a Sorbonne-on is tanít, egyébként egyszerű, buzgó, olvasott ember, ma: kiváló hazánkfia. Minden jutalmazásunk, minden elismerésünk ilyen fajtájú. De nekem mégis az tetszik legjobban, hogy Maróczyról hallgatunk. Valahányszor első volt az egyébként nem elsőrendű csatamezőn, a sakktáblán, vertük a mellünket. Hajh, a magyar talentum, a magyar zseni, nincs annak párja, éljen Maróczy. Ha azonban Maróczy nem excellál, forduljon föl, nekünk nem kell. Szép a magyar dicsőség még a sakkmezőn is, az ördög vigye el. (Jegyzetek a napról. Budapesti Napló 1907. augusztus 22.)

Folytatjuk