Ezüst híd-Srebrni most: Saša Jelenković verse
Fehér Illés műfordításaiból
tizenharmadik levél – pismo trinaesto
Szűkös időkben lépett az utas a nemkívánt
földre, látta, megmaradnia csakis engedményekkel
lehetséges, körülnézett, szorgos szomszéd-
asszonyokba botlott. Egyik a hímzőkeretnél
egyre újabb hősöket kitalálva történelmet
hímzett, de sosem volt vége a jelenetnek –
kérdés, a hetvenkedő fiúra milyen sors várt.
A másik jegyzeteket varrt – fehér csipkéből –
körbe meséket – mint holmi cukormázt
a tortára – annyira elragadót, hogy a csiricsáré
kézimunkáról a figyelmet elterelje.
Bár hálójukat kifeszítették, a hímzőnők
munkája művészi szintre nem emelkedhetett,
a szövönő meg a sablontól menekült.
U škrta vremena prispe putnik na neželjeno
tlo, pa videvši da opstanak je skopčan
s nužnim ustupcima, osvrnu se i nabasa
na smerne susetke. Za razbojem jedna
povest je tkala izmišljajući uvek novog
junaka, no prizor nikada ne dočeka svršetak –
povratak ili nestanak razmetnog sina.
Druga je vezla objašnjenje – belom čipkom –
uokrug priče – kao šećerni preliv vrh
šampite – zavodljivo toliko da skrene pažnju
s praznine što je krasila rukodelje tkalje.
Iako svoje razapinjahu mreže, ne beše načina
ni puta da bi vezilja uzdigla se do umetnosti,
a tkalja umakla banalnosti zanata.
Fordította: Fehér Illés
Saša Jelenković (Zaječar, 1964)