Megállt az asztalom előtt és furcsa, röffentésszerű hangot hallatott:
– Folyton csak körmölsz, éjjel-nappal, mint a megszállottak….kinek és miért, könyörgöm ?
– Mert író vagyok, legalábbis….
Nem tudtam folytatni, mert szinte hisztériásan felröhögött és úgy nézett körül, mint aki gesztusával kérdi: ezt ti is hallottátok?
De kívülünk senki sem volt az irodában. Így aztán folytatta a gúnyolódást:
– Ki mondta neked ezt a baromságot? Esetleg diplomád, valami bizonylatod is van róla? Tudod, olyan kis fecni, melyen azt írja, hogy x.y. író stb. stb. aztán aláírás és pecsét.
– Én azt hiszem… – próbáltam ismét szóhoz jutni, de közbevágott:
– Szóval minden csak a te fejedben létezik, amolyan kamaszlányos képzelgés…. hát, figyu: a te korodban tölthetnéd hasznosabban is a drága idődet…..
Ezen a ponton már én nem engedtem, hogy befejezze a mondatot. Éreztem, hogy megemelkedik tenyerem alatt az asztal és ő teljes magasságában eltűnik alatta. Amikor becsaptam magam mögött az ajtót, még hallottam a röfögését, de most már egészen mélyen.
Mintha valaki egy kútban hörögne.

1. Nászta Katalin:
   2018. szeptember 6. 03:45

   Juj! Jujjujujj! :) Ez már nem is ütős, hanem bombatalálat! Gratulálok!

2. B.Tomos Hajnal:
   2018. szeptember 9. 14:54

   Köszönöm, Kati !