Álmomban egy jó ismerősöm jövőjében jártam. Épp úgy, ahogyan a Fiú lépkedett mezítelen talppal a víz tükrén, csak hogy itt minden tejfehér volt. Nem lehetett tudni hol a fenn és hol a lenn. Nem haladtam, nem emelkedtem – süllyedtem, nem hallatszott semmi. De hát mit is vártam volna? Ott álltam az ismerősöm meg nem történésében, melyről ráadásul azt sem tudni, bekövetkezik-e valaha. Mármint, hogy ő elérkezik-e oda egyáltalán, megéli-e a jövőjét. És akkor nagyon elszégyelltem magam. Rádöbbentem, hogy ez már minden határ lebontása, ekkora tapintatlanságot senki sem engedhet meg magának.
Még álmában sem…