2. 3. Jeney Éva

Lőrinczi nemegyszer hangsúlyozta: nem akarja kisajátítani a Kuncz-kutatást, bőven jut elvégeznivalójuk másoknak is. Halála után derült ki, hogy reálisan mérte fel a helyzetet.
Jeney Éva az első világháború kitörésének századik évfordulója közeledtével indult útnak emlékezethelyeket fölkeresni, föltáratlan forrásokat föltérképezni, dokumentumokat gyűjteni. A Klebelsberg Kunó Alapítvány ösztöndíjasának egyik célja Noirmoutier és Ile d’Yeu szigetének a meglátogatása, az ott föllelhető tárgyi emlékek jelenlegi állapotának fényképezése volt. A másik pedig a Kunczra vonatkozó forrásanyag számbavétele, összegyűjtése, fénymásolása, digitális rögzítése. Mindehhez a kiindulópontot kétségtelenül az Utazás a Fekete kolostorhoz három kiadása jelentette. Újra föl kellett lapozni és dokumentálni (fényképezni), filológiailag pontosítani, majd értelmezni mindazt, amit a hetvenes években Lőrinczi megtalált.24
Jeney kutatási beszámolóiból olvasom, hogy a felvállalt munkát elvégezte. Ennek köszönhetően arra is következtethetünk, hogy Lőrinczi színpadi művét, A szökést nemcsak a Fekete kolostor inspirálta. A mű francia kiadásának megjelenése után ugyanis mindenki azt a bizonyos földalatti folyosót akarta megtalálni. Mindenáron. „A könyv francia befogadásának első szakasza – írja Jeney – az izgatott lelkesedésé. Nem a történelmi bűntudat vagy a mű esztétikai értéke, netán a francia kultúrából való valamelyes kiábrándulás felhangjai, de nem is az internáltak iránti ellenállhatatlan ellen-, illetve rokonszenv vagy szánalom keltette az izgatottságot. Noirmoutier elsősorban műkedvelő történészei mindenekelőtt a szökésről szóló fejezetet olvasták mohón, és azt hitték, hogy nemkívánatosaik (indésirables) végre megtalálták azt a legendás utat, amely a vártól a Saint Philibert templomig, sőt akár a gázlóig (Gois) is elvezet, s melynek ősi létét ők addig csak sejtették vagy remélték.25
Lőrinczi László elhunytával az író hagyatéka lányához, a Szardínia szigetén élő Marinella Lőrinczihez, az Universita di Cagliari oktatójának a birtokába került. Marinella pedig átadta az EMKE által működtetett Szabédi Emlékház irattárának.26 Ebből az következik, hogy a Kuncz vagy az első világháborús franciaországi hadifoglyok kutatóinak a Lőrinczi-hagyatékkal is számolniuk kell, hiszen a Fekete kolostor hatástörténetéhez immár elválaszthatatlanul ez is hozzátartozik.

3. Irodalom-értelmező szemináriumok alapanyaga

Lőrinczi László a romániai forradalmi változások után azt remélte, hogy Kuncz Aladár szellemi öröksége nagyobb súllyal fog érvényesülni erdélyi magyar közművelődési életünkben (például, hogy a nevét felveszi valamelyik kiadóházunk). De nem így történt, s ez bizony elkedvetlenítette. A bukaresti egyetem hungarológia szakos diákjainak tartott előadását követően azonban újabb reménysége támadt. Gondoljuk át, hogy mi mindennek a megbeszélésére adna lehetőséget egy ilyen szakkollégiumi terv. Szabó Dezső egyenesen Párizsból jövet érkezett meg tanári állásába Székelyudvarhelyre, a négy ottani tanéve során pedig még két alkalommal látogatott – Kuncz Aladár társaságában – a francia fővárosba. Jelentéses az is, hogy a francia internáló-táborból szabaduló és 1923-ban Budapestről Kolozsvárra költöző Kuncz, miután átvette az Ellenzék irodalmi-művészeti mellékletének szerkesztését, elsőként Tompa Lászlót keresi fel a Székely támadt vár alatt. A költő 1931-es visszaemlékezése szerint Kuncz legfőbb célkitűzése az erdélyi irodalom java erőinek összefogása, az irodalom színvonalának emelése, a közízlés fejlesztése volt. Milyennek látta „az idők szavának megfelelő” erdélyi irodalmat Kuncz Aladár? A kérdésre Boka László kereste a választ a miskolci konferencián. „Aktualizált tartalommal megtöltendő értéknek gondolta – olvasható az irodalomtörténész, az OSZK tanulmányi igazgatója okfejtésében –, nem valami öröktől fogva adottnak. A kidolgozott transzszilván szemléletben ez az erdélyiség persze valós történeti értékekkel és eltörölhetetlen múlttal rendelkezett, amibe kapaszkodni lehet, de közösségére – a közeljövőt tekintve – minden korábbinál nagyobb kihívások várnak, melyet tehát valós szellemi közösséggé kell kovácsolni e nehéz időkben. Kuncz ebben vállalt mérhetetlenül fontos szerepet. Sokszor saját írói ambícióit is háttérbe szorítva…”27
Márkus Bélát is ez a kérdéskör foglalkoztatja.v Kimutatja, hogy Kuncz az autonómia helyett következetesen regionalizmusról beszél. Szerkesztőként nagy figyelmet szentelt a regionális és nemzetiségi kultúráknak, kezdve a katalánokkal, a flamandokkal, a bretonokkal s folytatva a szászokkal, az írekkel, a szudétanémetekkel és a zsidókkal, annak bizonyságául, hogy az európai politikai és műveltségi életben jelentkező regionális tendenciák nem nemzetellenesek, hanem erősítik a nemzeti államok erkölcsi egységét. Kuncz felfogásában ugyanis a regionalizmus tu­da­tos vál­la­lá­sa az európaiság felé vezető utat jelentette. „Az er­dé­lyi iro­dal­mi szel­lem is ter­mé­szet­sze­rűleg re­gi­o­ná­lis, mert, ha még tör­té­nel­mi ha­gyo­má­nyai nem vol­ná­nak is, ak­kor is mai hely­ze­té­nél, létfenn­tartási ösz­tö­né­nél fog­va ra­gasz­kod­ni kell mind­azok­hoz a nyel­vi, mű­velt­sé­gi, művé­sze­ti és iro­dal­mi sa­já­tos­sá­gok­hoz, ame­lyek […] úgy­szól­ván a pusz­ta lé­tét is je­len­tik. De ön­gyil­kos­ság vol­na regio­nalizmusunk, ha meg­fe­led­kez­nénk a nél­kü­löz­he­tet­len eu­ró­pai táv­la­tok­ról: ha iro­dal­mi al­ko­tá­sa­i­ban nem az eu­ró­pa­i­sá­got biz­to­sí­tó szín­vo­na­lat és mű­for­mát ke­res­né, ha szem elől té­vesz­te­né a vég­ső célt, amely a re­gi­o­ná­lis esz­mék és kul­tú­rák sza­bad ki­cse­ré­lő­dé­si fo­lya­ma­tá­tól új eu­ró­pai szin­té­zist remél.”28
Lőrinczi 2008-as erdélyi üzenetében segítségünkre hívja a fekete barátot, Kunczék pártfogóját a túlélésért folytatott küzdelemben, és ezeket a tanácsokat adja a mi további európai életünkhöz: „Tapasztalatom szerint ez a vén, zűrös kontinens nem sokat tud rólunk, de azt bizonyosan megértette, hogy békés nemzetiség vagyunk: ha jogainkért küzdünk, ezt nem fegyverrel a kezünkben tesszük; s tudja, hogy magatartásunkat hosszú történelmi tapasztalat érlelte ki. De tévedés lenne azt hinni, hogy a nemzetiségi (kisebbségi) kérdés különösebb gondot jelentene Európának. Amíg ki nem gyógyul nagy betegségéből, az immár két évtizede húzódó ideológiai válságból (pontosabban a szovjet szellemiség rákjából), egyéb problémák megoldására nemigen futja erejéből. Néha kínok között fetreng! Hol vagyunk még attól, hogy »leegyszerűsödjék« egy józan, becsületes, félelmektől mentes élet általános színvonaláig. Ilyen körülmények között az erdélyi magyarságnak nagyon latba kell vetnie említett történelmi tapasztalatait, hogy – miért ne? – akár modell is lehessen egy újfajta nemzetiségi »státushoz«”.29

Jegyzetek

24 Uő.: uo.
25 Lőrinczi László hagyatéka. EMKE – Szabédi Ház.
26 Boka László: I. m.
27 Márkus Béla: I. m.
28 Kunz Aladár
29 Lőrinczi László: Mi van a tarsolyunkban? I. h.

Előzmények: 1. rész

1. Gergely tamás:
   2018. szeptember 8. 07:25

   Izgalmas olvasmány