Tisza-tó. A szerző felvétele

Írni szeretnék egy szonettet, de nem találom hozzá a szünetet, a csöndet. Verstelen versem sóhajt s megremeg, merthogy fesztelen született.

Írni szeretnék a véges nyugalomról, nincs erőm, a világ gúnyos, léha, szabadság zsarnoka, nagyképű pofon.

Egyszerűsítenék, ha bírnám a számtant, naponta volna rá öreg okom, de feleselnek a szabályok: barikádok és sorompók.

De különben csend van – mondaná Bartalis, halkan hasítják a tó vizét a récék,
kotorásszák gémek, ringatózzák hattyúk.

Kis híján kitör a pánik, de elrobognak a fekete felhők: nyomot hagyni ráérnek később.
Különben csend van… írhatnék is egy penge haikut, nem áll rá a fedélzeti gépem.

Így hát nem esdeklem mesternek kijáró cégérre, csak egy kis vidám társaságra, amely a versnek nem jut a végére.