A napokban rendhagyó képeskönyv került föl a Magyar Elektronikus Könyvtár virtuális polcára, Van ilyen? címmel; B. Tomos Hajnal rövid prózáihoz (jó részük korábban megjelent a Káfé oldalain is)  Nászta Katalin készített illusztrációkat. A kötethez a szerkesztő Cseke Gábor, illetve az illusztrátor Nászta Katalin írt bevezető sorokat.

Szóra kép

Előfordul, hogy egy szöveg szerzője úgy áll fel az íróasztal mellől, hogy azt érzi: nem mondott el mindent.
Mert nem is mondhatott.
A szavakká összeálló betűk, a gondolattá illeszkedő szavak nyugtalanok; tovább alakulnak, egyezkednek, helyezkednek még azután is, hogy szerző letette a tollat.
S így a kimondatlanság benne reked.
Szerencsére, a gondolati-érzelmi-értelmi megközelítésnek létezik egy másfajta dimenziója is, ez pedig a kép.
Amikor szavak és gondolatok mögött felsejlenek a helyükre kerülő összefüggések, kapcsolódások, eredők és követ-kezmények.
Amikor a tudásból látás lesz, e kettőből pedig megszületik az a szellemi négykezes, amit csak együttesen érdemes követni, mert szó és kép összetartoznak, mint az izmok és az azokat védő-fedő bőr.
B. Tomos Hajnal és Nászta Katalin négykezese ösztönös igényből és felismerésből született. Alkotásukban, amely közös, szerzők elismerik a szó primátusát, a szó pedig családiasan helyet csinál a képnek. Legalábbis ott, ahol annak a legnagyobb szükségét érzi.
Ahol több a szó, a kép valamennyire engedelmesen meghátrál; ahol meg kevesebb, ott bátrabban lép elő – az együtt hatás érdekében.
Az olvasó néha úgy érzi: semmi kis történetek kopogtatnak nála, diszkréten – bebocsátást kérve. Engedjünk a kérésnek: szóra képet illesztve, talán az elmondhatatlan MINDEN-ből is felsejlik valami. Ha nem is az egész – de a lényeg!…

Cseke Gábor

A képíró vallomása

B. Tomos Hajnal rövid prózáit abszurdokk-nak nevezem. Műfaját tekintve kicsit farce, kicsit sottie, vicces, néha ke-serűen groteszk fény-képek az élet burleszk, visszás, disz-szonáns jeleneteiről. Mély megfigyelésen alapulnak, de az író nem téveszti szem elől a felszínen gyöngyöző nevetségességet sem. Egyszerűek, mint első rácsodálkozásunk a világ bo-nyolult furcsaságaira. Élesen pontos látása van! Mint amikor a gyermek belekérdez a legvéresebb dolgokba. Rajzaimmal is ezt próbáltam valamiféleképpen megmutatni. A gyermeteg és elképesztően abszurd megnyilvánulásokat az élet fonák ol-daláról. A történet, a történéssel egyidejűleg kisagyunkban kódoltan vár, és felnevetünk keserű szájízzel, mint aki az elő-hívott emléket rég látta, de sosem feledte el. Nevetünk idét-lenségünkön, a helyzetek sorsszerű ismétlődésein, a deja-vu-től a már szinte unom szindrómáig. De ott van a szinte, mert ott van az újonnan felfedezés rácsodálkozása, elképedésünk önmagunkon, a helyzetek abszurditásán, újra és újra felbuk-kanásukon. Úgy igyekeztem rajzolni, ahogy B. Tomos Hajnal írt. Neki a szavak, nekem a rajzok kívánkoztak tollvégre. Amit tud a szó-kép, de feldolgozni restebb az agy, azt a rajz könnyebben láttatja, észrevéteti a mélyrétegekben megbújó jelentéseket is, amihez élénkebb-munkásabb képzelet kellene. Én viszont csak egy másik szem vagyok. Ahányan olvassák, annyi rajzot lehetne illeszteni hozzájuk. Szó és kép összetartoznak.
Ég a házunk, uraim! B.T.H. szövegeiben az anomáliák világosak, nem hallgatnak, néha olyan a hangjuk, hogy a rajz csak elvonná róluk a figyelmet. Máskor meg a rajzaim válnak tálalóasztalukká.

Nászta Katalin

1. B.Tomos Hajnal:
   2018. szeptember 17. 06:39

   Köszönöm mindkettőtöknek az avatott hozzáállást és a kitüntető méltatást.

2. Nászta Katalin:
   2018. szeptember 17. 11:07

   Örömmel!