Szememből kikönyökölnek zöld kendős anyókák
meg vénkisasszonyok, kik párnán ülnek
odabent,
az utcán nincsen forgalom, s hogyha sikítva
fékezett egy talmi sofőr, nékik ez is
csoda lett.

Macska bámul saját sarokból sanda bölcsen,
hisz élt valaha itt e házban egyszer, ugyanilyen
álmatag,
muskátli hal e szép kertben, szirma elvész,
míg hársfákról éjről-éjre, egyre
száll a mag.

És hátat fordít annyi vén anyóka ott szememben
a szobának, mely most sugárral úgy sugárzik,
mint a hold,
néznek ki belőlem, s várnak engem, mindig várnak,
jönne vissza az a régi ricsaj, az a cirkusz,
ami volt.

Forrás: Töklámpás. Versek. Kriterion, 1974 / Hagyaték