Fülöp Kálmán: Kéregbarnán

Kéregbarnán, álomhatáron
száguld a törpe szél s nevet,
míg széthull néma tűz-selyemben
a nyirokarcú képzelet,

az agy zavaros vizek ívén
ficánkol bársonyán az árnak,
s te önmagadtól kérdezed:
honnan jössz, és vajon hova várnak,

kérges falán a szürke jelennek,
hogy átrajzold a holnap arcát,
magadnak, másnak, mint az este
a szétmosódó fények karcát.