Csíksomlyón ülésezik a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia. Ezért kedden este nyilvános latin nyelvű szentmisét hirdettek a kegytemplomban és a hívek ugyancsak szép számban összegyűltek, annál is inkább, mert közvetlenül az áldás után a jónevű Barozda együttes középkori Mária-énekekből összeállított koncertje következett. Jómagam ugyancsak nagy figyelemmel követtem az amúgy meglehetősen ritka, latin nyelvű szertartást, nagyon kíváncsi voltam, hogyan törnek fel bennem az oly távoli, gyermekkori ministrálások szavai, amikor még a katolikus egyház egyetemességét az is bizonyította, hogy bárhol a világon egyazon nyelven hirdették az igét az Úr szolgálói.

Egy fiatalember éppen a prédikáció közben tért be a templomba és meghallva a nem latin, hanem az éppen román szavakat, megütközéssel kérdezte tőlem: mi történt, már itt sem magyarul beszélnek? De igen – mondtam, ám most románul is, mert az egész országból itt vannak a püspökök, sőt a görögkatolikus püspökök is. A mise után még elbeszélgettem néhány ismerőssel és rájöttem, hogy többen is hajlamosak a romániai katolikus egyház alatt kizárólag a Gyulafehérvári Főegyházmegyét, vagy éppen a székelyföldi, jobbik esetben erdélyi katolikusságot érteni, következésképpen a katolicizmust országunkban kimondottan magyar vallásnak tekinteni. Annak ellenére, hogy a romániai katolikus egyház az itt található római katolikus, görögkatolikus, örménykatolikus és a bolgárkatolikus egyházmegyék összességét jelöli, valamennyien az ország lakosságának közel hat százalékát fogják össze.

Az igaz, hogy az egy millió háromszázezernyi romániai katolikus vallásúak közel hatvan százaléka magyar, és az is igaz, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye, valamint Hargita megye tömörítik a hívek legnagyobb részét, de az sem feledhető, hogy Moldvában nem csupán a csángók katolikusok, hanem ha valaki végigutazik mondjuk a Kézdivásárhely melletti Ojtoz- szorostól Iaşi-ig, avagy Jászvásárig, ahogyan manapság megint mondani szoktuk, az utak mellett nem csupán a régi, hanem az új katolikus templomok tucatjaival találkozik, ahol vasárnaponként román ajkú katolikusok gyűlnek össze, Bukarestről vagy más romániai nagyvárosokról nem is beszélve.

1990 után az iskolákba visszatért a vallásoktatás, én a tantárgy felépítését, szerkezetét nem ismerem, de azt hiszem, tanítani kellene az egyházi szervezeti felépítést és az egyházi hierarchiát is, amelyek történelmi örökségükben amúgy  is meglehetősen bonyolultak, mint ahogyan nem egyszerűek a különböző egyházi rangok, beosztások, tisztségek megnevezései sem. Hogyha valaki tüzetesen tanulmányozná,  milyen címeik vannak a Csíksomlyón összegyűlt püspököknek, akkor csakhamar rájönne arra, hogy a római katolikus egyház már ezekben a megnevezésekben is univerzális, hiszen a gyakorlati, adott földrajzi térségekre kiterjedő hitszervező munka mellett majd valamennyi püspök, címzetesként, ha úgy tetszik, jelképesként, egykori történelmi tartományok nevét is viseli. A katolikus egyház azonban igyekszik lépést tartani az idővel – gondoltam magamban –, amikor a szentmise végeztével az ünnepélyesen kivonuló püspökök visszatértek az oltár elé, lehetővé téve, hogy a spanyol ajkú, bukaresti pápai nuncius köré összegyűlve, mindenki perceken át fényképezőgéppel, mobiltelefonnal fotózza őket. Nevezhetnénk ezt amolyan közös szelfinek is – ötlött fel bennem, hiszen voltaképpen a romániai püspöki jelenlétet és a valós egyházképet erősíti a hívek között digitális korunkban. Mint ahogyan – gondolom – ugyanezt teszi a püspökkari konferencia is.

Székedi Ferenc

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2018. szeptember 21.