Ki mondja meg a hűvös szeptemberi hajnalokon,
hogy aznap miképp győzöm le magam?
Klisé.
De a valóságban igen nagy feladat.
Ha akadályokat számolok fel,
egy kicsit fel is emelem magam.
Figyelek a lényegre, a megvalósíthatóságra.
belefeledkezem, miközben lázasan
az emberi megnyilatkozásokban is
a valódi szükségleteket
keresem.

Két utazási végpontom között látóterembe kerül
a jó öreg szükségletpiramis, ahogy
a Tanulom magam lélkekbúvár írója
azt emlegeti, s számomra
AHA-élményeket tartogat.

Feladatűzés minden napom, de
a rozsdabarna színű gesztenyefa lombját,
s az őszi napsütésben lüktető valóságot
még megcsodálom.
Este megkönnyebbülten kergetem ki
a kertbe vágyó, hangosan zümmögő
eltévedt bogarat.

Érzem, a feladatok aprópontos felhője
a szöszmötölő csendet fenyegeti.
De ahogy a felszámolt feladatlistát pipálgatom,
ringató érzéseim burkában szusszanok egyet.

Nem zavar az ősz,
ellenpont a nyárra.
Vártam már.
Felszámolt pontfelhők nyomán készülök
a holnapi holnapépítő magányra.

2018. szeptember 21.