Itt a monszun,
az esők mennydörgő ideje;
a felhők üstdobjai dübörögnek, és beleremeg a reggel.

A kapu kék névtábláján
elmosódott fehér betűk,
mert lágy felhőujjak folyton tapogatták.
Ez az esős évszak.

Bőrig ázott gyerek baktat az iskolába – maga.
Az út mentén minden ház
kapuja, ablaka zárva.
Mintha időtlen idők óta
nem lenne senki e zsupfedele-vesztett városrészen.
Mintha az esőtől félve
erre-arra
cikázna a villám
a tornyosuló koromfekete felhők kovácsműhelyében.

A házakban kik alszanak?
Fáradt szülők? Gondtalan idő?
Mélysötét haláliszony?
A felhőivel pávát táncoltató esős évszakot figyeli,
és a gyermekkor és a halál is nyugtalan.

Vége a gyermek szabadságának.
Itt a megértés ideje. Egyszer minden boldogság véget ér.
Most itt az esős évszak.
Hosszú szabadságra ment a halál,
messzi idegenbe.
A hazavágyó élet hangtalan beleveszni kíván
a felhők kegyesen fénylő malhár[1] rágájába.

Magától jön, és elragad az álom.
Eltévedt pillangó!
Magányos felhőidőben
mire gondolsz, mikor felkelsz,
kivasalod és kiteregeted a ruháimat
(mintegy a következő születésre)
a fehérre tisztult csontváz szárítókötelére?

Bangha Imre fordítása orijából

1 Malhár rága: Az indiai klasszikus zene esős évszakot megidéző rágája, melyet később miniatúrákon gyakran meg is festettek. A malhár rága dallamvilágát csak esős évszakban játsszák, és olyan közeli kapcsolatban van az esővel, hogy ha kiváló zenész szólaltatja meg, akkor annak erejétől megered az eső.

Forrás: Kortárs indiai irodalom. Nagyvilág. Világirodalmi folyóirat. 2010/10. Budapest