Levedlem agyam páncélbőrét…
Szédülten csúszom csupasz talajon,
s már nincs élet sem égen, sem földön,
nincs, ami megtart: visszahőkölök.

Szánalom első lépésem startja
botlásom a bukás kudarca.
Kapaszkodom magamba, s félek-
könnyen elengedem saját kezem.

Szórakoztat meztelen gondolat:
miért van az élet, ha nincs tudat?
Miért van a szó, ha nincs mondandó?
Miért van mosoly, ha nem vagy boldog?

Lilává fagyott némaság a csend…
imára kulcsolom béna kezem.
Sóhajtok, s könyörgöm szüntelen:
segíts meg, segíts, segíts, istenem!