Az Isten nékem régi ismerősöm,
ha van néhány perc időnk, összejövünk
a sarki kocsmában egy üveg sörre:
hol ő fizet, hol én.

– Átkozál? – kérdi néha. – Igen – mondom –
mert elvetted ismét a legkedvesebbik kedvest.
– És nem volt igazam?
– Igazad volt – bólintok reá,
koccintunk s búsan nézünk a világra.

– Valaha én is voltam szerelmes – mondja ő. –
Elvettem magamtól. Mert tudod, öregem,
ez is hatalmamban áll.
– Tudom – felelem. – De többé ne tégy ilyent.

– Egyébként mi a nagy helyzet? – kérdi.
– Semmi különös. Eltűnt egy atomhajó.
Keresik. Te talán tudod, hol van. –
Aztán koccintunk, s ő elsiet, mert éppen csak
néhány percre lógott ki a hivatalból.

Forrás: Töklámpás. Versek. Kriterion, 1974 /Fehér versek