Farkas József György: Magyar kápolna – Jeruzsálem

A magyaroknak, Magyarországnak sok száz éves a kapcsolata a Szentfölddel, amelynek jó része a mai Izrael Állam területén található. A múlt évszázadban a magyar egyházak, a magyar zsidóság és a magyar kultúra kapcsolatai ismét sokkal intenzívebbé váltak ezzel a történelmi múlttal szinte átitatott területtel.

Jeruzsálem a világ egyik legősibb városa, három vallás szent helye, a műemlékek kimeríthetetlen tárháza, ahol magyar vonatkozású nevezetességből is meglepően sok található. Ezek egyike a Cion-hegyen, az óváros falán kívül álló Dormition (Mária Elszenderülése) templom. 

Altemplomának közepén az elalvó Mária szobra látható, amelyet körbevesznek az egyes nemzetek kápolnái, köztük Magyarországé is. Itt, a márványoltáron „Magyarország kegyeletes hódolata” felirat, alatta a „Boldogasszony anyánk” könyörgő ének szövege olvasható. 
A fali mozaikképek pedig Szent Imrét, Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Erzsébetet ábrázolják, közöttük Szűz Máriával és a kisded Jézussal. 


Köszönöm az izraeli magyar nagykövetség, személy szerint Lányi Eszter volt kulturális attasé segítségét. 

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

2018. szeptember 26.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights