szakaszosan alszom
az alvás úszó cellái közt
nagy a követési távolság
sokat vagyok ébren
egy-egy cellában színes
mégse vidám álmok
törik meg a mindennapi halált
japán barátommal álmodtam megint
szólt hogy dohos a kabátom
és sáros cipőm fűzője
toldott-foldott spárga
de az övem vagány
felemás fekete-barna
színes sportos csattal
megyek venni neki
egy ugyanilyen övet
de a jövő kolozsvárja
átrendeződött
máshol visz a troli
ahhoz az áruházhoz
s nem mozgólépcső hanem
fejfájdító szűk lift szállít
közbe’ tán hazarepül
aligha vár rám
és nincsen csak piros-kék nadrágszíj

Budapest, 2018. IX. 28