A cigánytéma viszonylag új a magyar filmvásznon, ellentétben az Egyesült Államokban a fekete közösség és identitás témájával. Hogyan ábrázolták a cigányokat az elmúlt hatvan év filmjeiben? Milyen módon reflektáltak az amerikai filmek az afroamerikai közösség problémáira? Erről szól alábbi írásunk.1

A két háború közötti filmekben a cigány általában két sztereotip karakter bőrében jelenik meg: egyrészt mint vidám cigányzenész, másrészt mint a tenyérből jósoló, egzotikus, titokzatos, bűbájos cigányasszony.2 A romák filmes reprezentációjának szűkössége jelzi, hogy a cigányság a két háború közötti társadalom perifériáján, vagy még inkább a periféria alatt, valahol a proletariátus és a lumpen rétegek között helyezkedett el – a cigányság úgyszólván láthatatlan és érdektelen volt, kivéve a nagy presztízst élvező cigányzenészeket, akik a 19. század óta az úri mulatságok nélkülözhetetlen kellékei voltak. A magyarországi rendi társadalomban, Bencsik Gábor történész szavaival élve, a cigányság „párhuzamos, de illeszkedő társadalmat” alkotott. A 15. században érkezett cigányság többsége kívül rekedt a rendi társadalom keretein (szerencsések persze mindig voltak, hiszen egy cigány származású hajdú, végvári vitéz vagy erdélyi protestáns lelkész is vállhatott nemessé), de az idők során azonosult a fogadó társadalom értékeivel, és elsajátította a magyar nyelvet.3

Mindmáig nem eléggé hangsúlyozott a magyar történelem- és irodalomtanításban, hogy a Magyar Királyság nemessége évszázadokon át többgyökerű volt, és a rendiség korában nem az ebben a formában nem létezett nemzetiség volt a fontos választóvonal a társadalomban, nem a nyelv, hanem elsősorban a jogállás. A nemest nem érdekelte, hogy jobbágyát vagy a cigányt milyen nyelvűnek teremtette az Isten, csak robotját megadja, vasát kalapálja neki. A magyarországi cigányság több mint 90%-a magyar anyanyelvű lett mára, a minden politikai rendszer által fejlesztett iskolarendszernek köszönhetően.

A cigányság mesterségbeli tudásával, mindenekelőtt a fémmegmunkálásban játszott szerepével betöltött egy űrt a három részre szakadt Magyarországon: az általa űzött foglalkozásokkal, leginkább a kézművességgel, nélkülözhetetlen volt a paraszti háztartások és uradalmak számára (a cigány vásárlója sohasem a másik cigány volt, hanem a „paraszt”: és mivel falun csak paraszt élt, így ez a szó lett a magyar szinonimája a cigány nyelvben).4  A cigányság tudása illeszkedett a magyarországi agrártársadalom igényeihez. A kapitalizmus kibontakozása azonban leértékelte a cigányok által végzett, helyi jellegű kézművességet, az olcsó gyári tömegáruval pedig halálra ítélte a cigányok által végzett mesterségeket. Ekkor a falusi cigányság többsége még mindig a társadalom perifériáján élt (ezt több faluban térbeli elkülönülésük, a cigánysor is jelezte).
A szocializmus idején a cigányság presztízse egy fokkal emelkedett: mivel a szocialista ideológia nem tűrte az emberek faji vagy etnikai alapú megkülönböztetését, a cigányokat a nép teljes jogú tagjainak tekintették. Csakhogy a rendszer, éppen az egyenlőség eszméjéből fakadóan, tagadta az önálló cigány etnikum és kultúra létezését. Az 1940-es évek végén – a németség kitelepítésének lezárulásával –a cigányság a legnagyobb lélekszámú magyarországi kisebbséggé vált, ennek ellenére a hatalom negligálta a cigányság kollektív jogait, nem támogatta kulturális önszerveződését.5 1957-ben megalapítottak számukra ugyan egy Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét, amely négy évet élt, de a rendszer általában véve békén hagyta a cigányokat, mivel azok többségükben sem a rendszer kedvezményezettjei (proletárok), sem az ún. „osztályellenségek” (a volt elit és középosztály) körébe nem tartoztak.6
Az 1961-es cigánypolitikai párthatározatok leszögezték, hogy a cigányság „bizonyos néprajzi sajátosságok ellenére sem alkot külön népcsoportot”; célként pedig az asszimilációt jelölték meg, mivelhogy a politikai elit szerint nyelvük és kultúrájuk, illetve annak megőrzése hátráltatja a cigányok társadalmi beilleszkedését.7 Kicsit durván fogalmazva: a szocialista rendszerben a cigánynak mint egyénnek járt minden, a cigányságnak mint egy kollektív csoportnak semmi. Ez a rendszer végső soron a cigányság mint önálló kultúra felszámolását tűzte ki célul.

Cigányok ideje

A cigányok tehát, miközben (a többségi társadalom tagjaival) egyenlő jogokat kaptak, és megnyílt előttük a „munkásságba” emelkedés lehetősége, sok tekintetben továbbra is marginális helyzetű csoportot alkottak. A hatóságok az 1950-es években rendszeresen tartottak „kényszermosdatásokat” a cigánytelepeken.8 Ennek a megalázó procedúrának a leghíresebb képes ábrázolása Sára Sándor Földobott kő című filmjében (1968) látható, ahol az egészségőrök kopaszra nyírják a Koncz Gábor által játszott cigány segédmunkást és családját. A filmbeli értelmiségi, Pásztor Balázs mérnök fényképeket készít az esetről, de persze a rendőrség eltávolítja a helyszínről. Az, hogy a szocializmusban is létezett diszkrimináció és nyomor, tabunak számított, és ennek kiteregetése a legsúlyosabb bűn volt a rendszer urai számára. A film rávilágított arra a távolságra, amely – a szocialista rendszer által sugallt egyenlőség-eszme dacára – jelen volt a társadalomban. A cigány családfő azt mondja: „Harminc éves vagyok, és meg nem aludtam ágyban, holott ugyanúgy a kezemmel keresem a kenyeremet, mint a magyarok.”

Jegyzetek:

1 A jelen írás rövidebb változata megjelent a Méltányosság Politikaelemző Központ honlapján: http://www.meltanyossag.hu/content/files/Kisebbs%C3%A9gek%20a%20filmv%C3%A1sznon.pdf, 2016. 05. 16.
2 A cigány és a roma elnevezés honosodott meg a magyar nyelvben. A cigány név eredetileg nem egy népet jelölt, hanem egy atsingani nevű középkori görög szektát, amelyik boszorkányság gyanújába került. Nem tisztázott, hogy a Balkán-félszigeten az indiai vándorok kapcsolatba kerültek-e ezzel a szektával, mindenesetre a környezetük rájuk aggatta az akkoriban nem túl hízelgő elnevezést. A roma szó eredetileg a rom (ember, férfi) szóból származik. Itt jegyezzük meg, hogy nem kívánunk állást foglalni a „cigány vs. roma elnevezés” kérdésében. Nézetünk szerint mindkét elnevezés használható, amennyiben nem pejoratív, megbélyegző módon használjuk őket. Ebben az elemzésben mégis a cigány szó mellett döntöttünk, két okból. Egyrészt a cigányok történetével foglalkozó legtöbb hazai szerző ezt a népnevet használja, másrészt fontos tudatosítani, hogy a „cigány” nem szitokszó vagy gúnynév, hanem bátran vállalható és vállalandó. Példát akarunk mutatni, hogy lehet szép értelemben is használni ezt a kifejezést.
3 Itt tehát némileg vitatkozunk Dupcsik Csabával, aki kizárta az elitbe kerülés tömeges lehetőségét. Ha tömegesen nem is kerültek az elitbe, vagyis a nemességbe, de a török háborúk során legalábbis ennek az esélyét nem zárhatjuk ki. Ld. Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében 1890-2008. Bp., 2009., Osiris Kiadó. 37.
4 Dupcsik 2009. 39.
5 Uo. 139.
6 Uo. 140.
7 Hajnáczky Tamás: A pártállam cigánypolitikája. A szektoriális cigánypolitikától a kényszerasszimilációs cigánypolitika kritikájáig. Esély. 2015/5. 64., Majtényi Balázs – Majtényi György: Cigánykérdés Magyarországon 1945-2010. Bp., 2012., Libri Kiadó. 59., Dupcsik 2009. 141.
8 Dupcsik 2009. 148-149.

A tanulmány teljes terjedelmében elolvasható a Periszkóp portálon