Megfagy bennem a vér

A testrészeket általában ősi szavak, fontos szavak jelölik. Fontosságuk, a nyelvben játszott szerepük abban is megnyilvánul, hogy a nyelv e szavakkal további kifejezéseket alkot. Arról már beszéltünk, hogy a magyarban csaknem minden testrésznévből ige képezhető, hogy az ember fejel, fülel, orrol, szemel és szemez, nyakal és nyakaz, vállal, karol, kezel, körmöl, könyököl, oldalog, hátrál, hasal, sarkal, bokázik, talpal és így tovább. Köztudomású az is, hogy a nyelv a testrészneveket átvitte térszínformák jelölésére, s így van a hegynek lába, háta, oldala, gerince, homloka. Érdekes azonban az a mód is, ahogyan a testrészneveket kifejezésekbe építi a nyelv valamilyen indulat, érzés vagy hangulat kifejezésére. Ha ostobaságot, „hülyeséget” mond a diák, a tanárnak égnek áll a haja; ha erre dühöng is: a haját tépi. Ha nem akarja érzéseit feltűnően kinyilvánítani: a bajusza alatt mosolyog, esetleg megjegyzést tesz, de csak a szakállába dünnyög. Akad, aki csak felhúzza a szemöldökét, ám megesik, hogy a butaságra, esetleg a szemtelenségre szempillája sem rezdül, vagy arcizma sem rándul.Ha szégyelli magát a diák, pirul az arca, esetleg lesül róla a bőr. Nem tanul, mert fülig szerelmes. Megszólítaná a lányt, de már a gondolatra is inába száll a bátorsága, bár ha csak arra jár, felragyog a szeme meg fülig szalad a szája a boldog mosolytól. Érzi a leány is, de nem veszti el a fejét, csak vállat von, az ajkát biggyeszti, vagy éppen a nyelvét ölti. Amaz szomorúságában lógatja a fejét, majdnem megszakad a szíve szegénynek. Soroljunk fel még egy csokorra valót hasonló kifejezésekből? Nem nehéz. Rémületre az embernek minden haja szála az égnek mered vagy megfagy a vér az ereiben, a meglepetésre: leesik az álla meg gyökeret ver a lába. Ha elege van valamilyen ügyből: torkig van vele. Ha csak viszolyog tőle: borsódzik a háta. Ha már utálja is: kavarog a gyomra. Ha az embert dicsérik: hízik a mája; az örömtől: dagad a melle; büszkeségtől: dagad a keble. Ha bosszút forral, ökölbe szorul a keze, meg feni a fogát. Indulat önti el: felforr az epéje. Kíván valamit: csorog a nyála utána. Nyugtalan, mindig menne: viszket a talpa. A fenti kifejezéseket alkalmasint meg lehetne még toldani néhánnyal. Annak szemléltetésére azonban, hogy testünk minden porcikájának nevét hasznosítja a nyelv, ennyi is elég. Amúgy is sietek, mert a szerkesztő már tördeli a kezét.