Murádin László: Nyelvművelés (6)

Megoldódik a nyelve

A szokásosnál szótlanabb, hallgatagabb, olykor éppen komor barátom egy-két pohár ital hatására beszédes lesz; ahogy mondani szoktuk: megoldódik vagy megered a nyelve. Ez történik Arany János Toldijában Bencével is, miután megtalálja Miklóst a nádasban, ennivalót és bort ad neki, de maga is meghúzza a kulacsot: „S a bor az öreget jókedvre tüzelve, / Hogy kinyílt a szíve, hogy megoldott nyelve!”
A közmondások, szólások gazdag tárházában sok a nyelv szavunkkal kapcsolatos kifejezés, igen nagy a vele alkotott szókapcsolatok és összetételek, képzések száma is. A nyelv szó jelöli az ízlelésnek rágáskor a táplálék keverésének, a nyelésnek a szájban levő izmos, mozgékony szervét; ez a szerv a hangos gondolatközlés technikájában is igen fontos szerepet játszik: a hangképzés jelentős tényezője. Nem véletlen tehát, hogy benne látták a beszéd székhelyét, s ezért jelöli ugyanaz a nyelv szó mind az említett testrészt, mind a szavakat alkotó beszédhangokból álló jelrendszert, a gondolatközlés eszközét: a beszédet. Ha tehát azt mondjuk embertársunkra, hogy csípős vagy éles vagy talán hegyes a nyelve, ezen azt értjük, hogy csíp, vág vagy szúr – a beszédével. A kettős jelentés kapcsolatából, szoros összefüggéséből fakadnak az olyan kifejezések, mint forog a nyelve (szaporán beszél), úgy tud ám peregni, mint a motolla. A pletykás asszonynak éles a nyelve, mindig másokon köszörüli. Nem jó az ilyennek nyelvére kerülni. A rosszindulatú, pletykás személyek: rossz nyelvek. A szemtelen kölyöknek: jól felvágták a nyelvét (sokat és élénken, többnyire feleselve beszél). Jobb is lenne egy-egy embernek, ha görcsöt (göcsöt, bogot) kötne a nyelvére.
Ami a címbeli – megoldódik a nyelve – szólást illeti, eredete a régiek babonás hitében rejlik. E babonás hit szerint némaságot nemcsak betegség, hanem boszorkányos rontás, boszorkányoktól eredő kötés is okozhatott. (Innen való a meg van kötve a keze szólás átvitt értelme is!) Ha a boszorkányos kötés némaságot hozhatott létre, éppen így egy boszorkányos erő a némának megoldhatta a nyelvét, visszaadhatta a varázslattal megrontott ember beszélő képességét. „Amint azonban az ilyen csodákban való hitet a természetes okok megismerése váltotta fel – írja a szólással foglalkozva O. Nagy Gábor -, a megoldódik a nyelve is elvesztette eredeti értelmét. A kifejezés túlélte ugyan a feledésbe merült hiedelmet, de a hozzá fűződő tudattartalom megváltozásával együtt más lett a kifejezés jelentése is: ma nem a némáknak, hanem csak az előbb még szótlan, hallgatag embereknek oldódik meg a nyelve.”

 

2018. október 3.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights