Kerekes Roadmovie Tamás: A posztmodern
Korunkat – a posztmodernizmust – a magas és az alacsony kultúra, azaz a „hivatalos magaskultúra” és a „populáris- vagy tömegkultúra” hierarchiájának felbomlása jellemzi (Frederic Jameson és Andreas Huyssen szerint). Azaz a magas és a populáris kultúra közötti határok folyamatosan elmosódnak, a posztmodernizmus felszabadító ereje lerombolja a köztük lévő falat.
Míg a társadalmon kívül helyezkedő punkok azt vallják, egy magukfajta ne dolgozzon pakisztáninak, a nagybácsi filozófiája a következő: professzionális üzletember vagyok, nem professzionális pakisztáni. Az üzlet nem faji kérdés. Neki Anglia a vállalkozás szabadságával maga a földi mennyország, míg úgy látja, Pakisztánt tönkretette a vallás. A kétes ügyleteket lebonyolító gazdag Szajid sem etnikai indíttatásból gyűlöli a punkokat, azok szemében nem neonácik, hanem munkakerülők, haszontalanok, élősködők. Frederic Jameson lényegében ezt az állapotot nevezte későkapitalizmusnak – emelte ki Tóth László
„Tehetünk, amit akarunk, Krisztus újra alászállhatna a földre: teljesen kizárt, hogy hatást gyakorolhatna” -Lyotard.
Fredric Jamesonnak, a Duke Egyetem professzorának célja, hogy pontosítsa a „posztmodern” fogalmát. Széles területen vizsgálja a posztmodernt, a „magas” művészettől a tömegkultúráig, üzleti elméletektől az építészetig, a festészettől a „punk” filmig, a videó művészettől az irodalomig.
„Fredric Jameson, nemzetközileg elismert irodalomteoretikus, az Egyesült Államok egyik legjelentősebb kortárs gondolkodója, a posztmodernizmus kutatásához hatalmas anyagot szolgáltat, mind műalkotásokat, mind elméleti vitaanyagot; összekapcsolja a kulturális változásokat a kultúra helyszíneinek változásaival az élet egész struktúráján belül, melyet a gazdaságtörténet új szakasza, a globalizmus termelt ki. Szigorú tudományossággal elemzi és értelmezi tanulmányának tárgyát.” (Jonathan Arac)
A kötet a James Russell Lowell Prize (www.mla.org) nyertese. A szerző 2008-ban a Holberg Prize díjazottja volt.
Kiadta: Noran Libro Kiadó
A posztvalami gigantikus atlasza
Egy jó nevű amerikai filozófus, Susan Buck-Morss szerint 1992 óta mindannyian (vagyis nemcsak „mi”, hanem „ők” is) egy posztszovjet állapotban leledzünk. Egy kevésbé ismert amerikai kultúrakutató (D. C. Moore) viszont már 1995-ben azt állította – éppen Budapesten -, hogy a posztszovjet nem igazán különbözik a posztkolonialistától, és legalább a Canterbury mesék óta egy alapvetően gyarmati világban élünk (és ezt nemcsak az „afrikaiak” és a „kelet-európaiak”, de egykoron még a normann uralom alatt sínylődő „angolok” is megtapasztalhatták). Ebben a kolonialista világban Edward Said legendás fogalmának (orientalizmus) értelmében a Nyugat saját maga ellenpólusaként konstruálja meg az egzotikus Keletet. A leghíresebb szlovén filozófus viszont azt állítja, hogy a Nagy Másik (geopolitikai értelemben a Nyugat) nem is létezik. Slavoj Žižek lacani bon mot-jából ráadásul még az is következik, hogy a Nagy Egyik (a „kommunista” Kelet) sem létezik. Innen már könnyen adódhat a kérdés, hogy akkor hol is vagyunk „mi”, és mit is csinálunk valójában?
Posztmodern perspektívából az új információs technológia semmilyen módon nem ígéri valami valamiféle tudásegész visszaállítását. Ígéri viszont, hogy minden jelentéssel bíró kérdéshez utat rendel, amely a megfelelő válaszhoz vezet.
A posztmodern maga egy előnytelen külsejű costa rica-i ribanc és egy lavór kolbászméreg törvénytelen gyermeke, de miképp keletkezett?- kérdi Timur Link
Mivel kezdődött a posztmodern?
Az 1980-as években Leos Carax Rossz vér című alkotása tartalmazott egy akkor szenzációs képsort, melyben egy fegyveres leszámolás alkalmával a főhős fehér trikóját elöntötte a vér. De, hogy ez tudatosan hamis kép volt, ezt abból tudhatjuk meg, hogy néhány pillanat múlva megpillantható ugyanez a trikó a haldokló hősön, immár vakító fehérségében.
A rendező ezzel érzékeltette, hogy világában, s azóta világunkban minden idézőjeles, minden pontatlan, egy kissé valószerűtlen. A látvány az igazi történet nosztalgiáját jelenítette meg, immár ezredvégi eszközökkel. A posztmodern itt kezdődött. (Petőcz András), annak elenére, hogy Nyíri Kristóf A hagyomány filozófiájában a kezdetét Ausztriába helyezi, ugyanakkor Nietzsche filozófiájában is fellel posztmodern eélemeket.
Amit ezúttal posztmodern problémának szeretnék nevezni, az…az össztársadalmi tudás áttekinthetetlenné válásával áll elő. Abból a körülményből adódóan, hogy a könyvnyomtatás intézménye immár nem elégséges ahhoz, hogy ma a tudást kinek-kinek a számára közvetítse….Ha a tudás áttekinthetetlenné válik, úgy egymással esetleg összeegyezhetetlen, összemérhetetlen vagy egymásnak ellentmondó tudástartományok jönnek létre; az igazság abszolút érvénye odavész, az egyesnek a világhoz fűződő viszonya viszonylagossá válik, koherens szellemi környezet híján elillan az én belső egysége. Lyotard szavaival: a nagy elbeszélés elveszti legitimitását, a tudomány egymástól független „kis elbeszélések”…alakját ölti – a kollektív tudás fragmentumokra hullik szét.
Ezekre a fejleményekre adódó válasz mármost – a posztmodern megoldás – először is filozófiai: tudatos lemondás a zárt (s ezzel egyszersmind történeti) világkép vágyáról, föladása annak az igénynek, hogy egységes ábrázolást nyerjen az egyéni, és (az egyénben immár vissza nem tükröződő) össztársadalmi tudás. Másodszor azonban a posztmodern megoldás a kommunikáció technológiájának újabb fordulatában áll: az elektronikus adatfeldolgozás, a komputerek és hálózataik létrejöttében, és persze – ezek folyamat szemantikai kísérőjelenségeként – a tudásfogalomnak az információ fogalmában történő föloldódásában. Posztmodern perspektívából az új információs technológia semmilyen módon nem ígéri valamiféle tudásegész visszaállítását. Ígéri viszont, hogy minden jelentéssel bíró kérdéshez utat rendel, mely megfelelő válaszhoz vezet – miközben elkerülendő az ezen válaszok rendszeres összességére vonatkozó kérdés (Bessenyei István)
A legbiztonságosabban úgy ragadhatjuk meg a posztmodern fogalmát, ha megkísérlünk történelmileg gondolni a jelenre egy olyan korban, amely már elfelejtette, hogyan is kellene történelmileg gondolkodni. A posztmodernizmus, a posztmodern tudat tehát talán nem is jelent sokkal többet annál, hogy saját lehetőségének feltételeiről gyárt elméleteket, amelyek elsősorban a változások és átalakulások puszta felsorolásából állnak. A modernizmus is megrögzötten foglalkozott az Újjal, és megpróbálta megfigyelni annak születését, a posztmodern azonban inkább váltásokat, eseményeket keres, nem új világokat; az árulkodó pillanatot, amely után már semmi sem a régi.
A kiadó
Kerekes Roadmovie Tamás
„Már eddig is túl sok ember halt bele,
hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”
Magyar Irodalom Rt.
Pusztai Péter rajza
2011. március 8. 16:49
Majd olvas a postorder korszakban
2011. március 9. 07:54
haha,ez jó
2011. március 10. 00:07
Postorder? A szellem az egyedüli (képződmény?), amely mindörökkön örökké szabad.