Ó te vadidegen központozás
ezúttal ismét magadra hagylak
mert olyan otthonosan forgolódsz bennem
mint aki kényszerű kérdőjeleim
maradékán tengeti napjait
Vesszőfutások jel- és testbeszéde
néhány visszafogott gyámoltalan sejtés
rongyos mellények szerteszét tépett
kőkerítések ajtók ablakok
dögletes bomlást sejtető vérképlet
szomszédos világok akusztikája
Ezek az egységek bolyonganak folyton
mint kopár hitvallás – jóban és rosszban

Üres szobák abban a fehér házban
melynek puritán tetőszerkezetén
fekete sirályok tákolnak fészket
szállni tanulnak – a tölgyfaasztalon
ujjaid vonala tömör távirat
kiléptél a rendszertelenségből
amelyben úgymond élni és halni kell
központozással hanglejtésekkel
ahol és ameddig kiszámítható
Kérdésem csonka kézmozdulat
minden ismétlődik ami véget ér
érvényüket vesztett századelőkön
örökkön örökké valaki más
rostokol csüggedten a gázlámpák alatt

2018. szeptember 20. (éjjel)