„Szépséges Hargita…”
…Nevét olvastam már Aargiutának, Horu – gétának, vagyis géták hegyének, egyes régebbi etimológiai okfejtésekben. De a legelképesztőbb Kiss Lajos helynév magyarázata, miszerint a román Hârgotă, vagy Hărgoată elnevezésből ered a magyar változat, amely Harghita alakban visszakerült a román nyelvbe! Nem csalás, nem ámítás, bárki elolvashatja a Földrajzi Nevek Etimológiai Szótárában, annak is a 264. oldalán. Paradox módon, még csak nem is nálunk, Romániában, hanem Budapesten adta ki az Akadémiai Kiadó a jeles könyvet 1978-ban, amely csak amúgy hemzseg a hibáktól. Nahát, ez fölöttébb érdekes! Ha benne volt a román nyelvben, miért és mikor került ki onnan? Elfelejtették – írja Kiss Lajos. Hogy- hogy „elfelejtették”? Aztán később a magyar változatba csak úgy beszúrtak egy „h” betűt, és már kész is volt az új román név?
Szerintem az igazság egészen más. A Hargita szó ugyanis Fekete Hegyet jelent. Mongolul! Mert nekik is van egy Hargitájuk, derült ki az Élet és Tudomány egyik 1972-es, szeptemberi számából. Attila népe, a hunok nevezték el, hiszen valóban fekete falként tornyosul a Csíki-medencék fölé, (Ebből is valójában 3 van!) különösen, a minden esti naplementében. A tudósítás úgy szólt, hogy egy mongol delegáció utazott Magyarországról hazafelé, Románián keresztül Moszkváig, ahol aztán repülőre ültek a ferdeszeműek, és meg sem álltak Ulan Batorig. A cikk elég szűkszavú volt, nem tért ki arra, hogy Budapestről is lehetett volna egyenesen Moszkváig utazni. Valószínű még itt is várt rájuk egy protokoll látogatás Bukarestben. És jöttek át a Hargitán a mongolok. Tolmácsuk egyben idegenvezető is lehetett, mert elmagyarázta, hol járnak. A mongol diplomata a Hargita szóra felkapta a fejét, és meglepődve mondta, hogy nekik is van egy Hara-gitájuk. Egy hegyecske, amit így neveznek. Hát ezt közölte a népszerű tudományos folyóirat. Azóta már tudjuk, hogy a ” kara” szó több belső-ázsiai, türk nép nyelvén feketét jelent. (pl: Kara-kum sivatag, Karakorum hegység, Kara-bogaz öböl). Rokona, a lágyabb kiejtésű, zöngétlen „hara” szó a mongol nyelvben ma is a fekete színt jelöli. De: erről árulkodik Ligeti Lajos neves kelet-kutatónk a „Sárga istenek, sárga emberek” című könyvében, a 190. oldalon, ahol a „hara hunokról”, azaz a fekete hunokról ír. Ma már főleg orosz kutatók által bizonyított, hogy a hunoknak két nagy törzse volt: a fehér és fekete hunok, akik miután szétváltak, két irányba rajzottak ki. A fekete hunok nyugat felé vándoroltak, míg a fehér hunok Irán és India felé vették az irányt. Megjegyzem, nem egy időben. Az őket megkülönböztető színek sem a bőrükre utalnak, hanem arra a területre, ahol éltek. Ugyanis, a hunoknál a fekete szín szimbolizálta az északot, míg a fehér szín a déli világtájat képviselte. Eszerint a fekete hunok a fehérektől északabbra foglaltak maguknak területeket, és telepedtek le. A fekete hunok leszármazottai pedig mi lennénk, székelyek, ha nem is az egész, de népünknek egy töredéke minden bizonnyal! Akkor hát honnan is származik a Hargita neve?
Vagy szükséges még jobban visszaforgatni az idő kerekét? Érdemes! Ma már bizonyított, de egyes kutatók által mégis vitatott álláspont, hogy a Kárpát – medencét a szkíták őshonos népe lakta, jóval Attila hunjai előtt. Görög történetírók: Herodotosz, Diodórosz feljegyzéseiből kiderült, hogy az első szkíta király Thargitaos volt. Jól ismerték a görögök, hiszen a szkítákkal cserekereskedelmet folytattak, melynek fő kiviteli árúját, a valutának számító só képezte. Ez esetben a kemény T hang a nyelvhasználat során egyszerűen elkopott a szó elejéről, maradt helyette a következő hang, a H, és ha elhagyjuk a görögös „OS” végződést, megint csak a Hargitánál kötünk ki. Márpedig a hunokat és magyarokat nem egy esetben a szkíták rokonainak, utódainak nevezik, még az eredtünket tagadó (finnugrálás!) történészek is! Így még egyszer megkérdem: akkor hát kitől származik a Hargita neve?
De térjünk vissza Herodotoszhoz, aki két szkíta eredetmondát jegyzett le. Az egyik Thargitaoszról szól, akit a Napisten (a görög mitológiában Zeus) nemzett Borysthenésszel, egy folyóval. Amolyan félisten volt, a föld első embere, mondhatnánk úgy is, egy görög Ádám! Thargitaosznak három fia volt: Lipoxaisz, Arpoxais, és Koloxaisz. Thargitaosz uralkodása alatt a monda szerint, arany eszközök, a napisten ajándékai hulltak a földre. Úgy mint: arany eke, járom, bárd és ivócsésze. Látták ezt mindannyian, és a legidősebb testvér Lipoxaisz odasietett, hogy felszedje. De ekkor az aranykincsek lángra lobbantak. A királyfi vissza is húzódott. Ugyanígy járt a középső fiú is, Arpoxaisz. Mire a harmadik fivér, Koloxaisz odaért, a tűz már kialudt. Így ő vitte haza az aranyat, amit azóta is, a mindenkori királyi család őriz. Thargitaosz után legkisebb fia, Koloxaisz lett a király, akinek népét szkolotusoknak mondták a görögök, de a Herodotosszal kapcsolatban lévő szkíták, akik maguk mesélték eredetmondájukat a történetírónak, mindig kijavították, hogy ők nem szkoloteusok, hanem szkítáknak nevezik magukat. És, hogy nem mind a legkisebb királyfitól származnak, hanem a két nagyobb testvértől is, akiknek országaik határosak voltak Koloxaisz országával. Magyarán mondva, nagyon nagy térséget foglaltak el, egészen az északi „hullott tollak” területéig, ahol lehetetlen az előrehaladás. A tréfás kedvű szkíták így ugrathatták Herodotoszt, akik az északi sarkkörön túli tájakat nevezték a „hullott tollak földjének”, azaz, az örök hópihék birodalmának.
A második szkíta eredetmonda a görögök száján vált népmondává. Ezt is lejegyezte Herodotosz. Itt Thargitaosz helyett Heraklész kerül a cselekmény középpontjába. A mesehős elveszett lovait keresve megismerkedik egy kígyótestű nővel, aki rendre három fiat szül neki: Agathiyrszoszt, Gelonoszt és Skythest. Akkor Heraklész elhagyta családját, de ott hagyott egy íjat nyilakkal, és egy övet, megparancsolva a kígyóasszonynak, hogy ha a fiúk felnőnek, annak adja a különleges tárgyakat, amelyik fel tudja ajzani az íjat és magára tudja csatolni az övet. Amelyiknek nem sikerül, annak el kell mennie, és új országot kell alapítania, amelyik viszont mindezt megteszi, az maradjon helyben, az legyen a király. Persze, hogy a legkisebb fiú, Skythész győzött. Ő helyben (a Kárpát – medencében) maradt egész népével – a szkítákkal. Tőle származtak azután a szkíták összes királyai, na meg a görögök! (Még a végén Zorba népével is rokonságban állunk!) Mindkét mondát később Diodórosz is lejegyezte.
De a szkítákkal foglalkozott 1606-ban Gregorio Garcia spanyol történetíró is, aki mindkét mondát újra írta, megjegyezvén, hogy az arany tárgyak Thargitaoszra hulltak. És cáfolja a szkíták görögöktől (Heraklész) való származásának tévtanát. És ami a legfontosabb, beszél a szkíták alapította kisázsiai, ókori városokról, a hykszoszokról, akik nemcsak meghódítják, de uralkodnak is Egyiptomban; meg a szkíta – párthusokról, a pártütőkről, akik kirajozva Szkitiából, megteremtették a Párthus birodalmat. Sőt a sumír – szkíta rokonságról is! A nagy tudományos alapossággal megírt mű 1500 kútfőt sorakoztat fel. Garcia tehát „alaposan dokumentálódott” – mondanánk most. Magyarra Fótos Márton és Oláh Imre fordították.
És, hogy hová hulltak a Hargitán a mondabeli, szent aranytárgyak – hát a hegység leglaposabb hegytetőjére, a Bélhavasra, a mostani Csicsói Hargitára. ( K. Grandpierre Endre) Tulajdonképpen mindenik egy szimbólum. Az arany eke és járom az állattenyésztés és a földművelés megjelenését jelenti, amire elsőként a föld összes népét a szkíták tanították, legalább is a görög kútfők szerint; a bárd az uralkodás, a harcok jelképe; a kupa a pihenésé, a szellem és lélek pallérozásáé, de az isteneknek járó szertartásoké is.
Kortársunk, a neves keletkutató, Dr. Obrusánszky Borbála sem marad el a bizonyítékokkal a Hargita helynév eredetét illetően. Igen sokat tudna mesélni Mongóliáról, hiszen többször megfordult ott különböző ásatásoknál, és könyvei is jelentek meg útjairól. Tőle tudjuk, hogy a Hargita szót mongolosan Hárgájtnak ejtik, és jelentése „Erdős hegy”. Ulan Bator mellett nyújtózkodik. Valóban erdős, azaz fenyőerdős a Hargita, és valószínű mongóliai testvérét is erdő borítja
Kőrösi Csoma Sándor a szanszkrit nyelvet tanulmányozva, a „Köldök dalának” fordította a Hargitát, ahol a „hara” szó a köldököt jelenti, a „gita” pedig a dalt. A japánok sem a fekete színt jelölik a hara szóval, hanem szintén a köldököt nevezik így, gondoljunk csak a harakirire, a köldökmetszésre! Ez pedig teljesen megegyezik az ősi szanszkrit szóval. Nálunk a Hargita, a megye közepén fekszik, így köldöknek is értelmezhető.
Az elmondottakból következtetve, teljesen egyértelmű, hogy a népdalból ismert „Szépséges Hargita” keresztszülője nem lehetett a román nép, mert neve, (bár különböző értelmezésekben) keletről származik; mely az ősi szanszkrit nyelvből a sztyeppei mongol és türk törzsek közvetítésével otthonra talált a Kárpát-medencében, annak is a székelyföldi szegeletében.
Zsigmond Enikő