Létezik egy legenda Leonardo da Vinci ,,Utolsó vacsora” című festményével kapcsolatban… Amikor elkezdte a munkát, Leonardo abba a nehézségbe ütközött, hogy meg kell fesse a jót Jézus, a rosszat pedig Judás képében.
 Félbehagyta a munkát addig, amíg megkereste a legmegfelelőbb modellt.
Egyik nap, amikor a templomi kórus próbáját figyelte, egy fiatal fiúban észrevette a legideálisabb jézusi figurát.
Meghívta magához a műhelyébe és rögzítette vonásait tanulmányokban és rajzokban. Aztán eltelt három év… Az Utolsó vacsora már majdnem kész volt – azonban da Vinci még, nem találta meg Judás modelljét.
A bíboros, aki a templomért felelt, kezdte sürgetni, hogy minél hamarabb fejezze be a freskót.
Többnapi keresgélés után a festő találkozott egy rongyos, részeg, idejekorán megöregedett fiatallal, aki a sáncba feküdt. Nagy nehezen a segédei elvitték a templomig, ahol lefestette a vonásait előtanulmányok nélkül.
Da Vinci nekifogott lefesteni a hitetlenség, a bűn, az egoizmus jellemvonásait a judási figurára.
Mikor a festő befejezte a munkát, akkorra a részegségből valamennyire magához tért a koldus is, majd, ahogy kinyitotta a szemeit és meglátta a festményt maga előtt, csodálkozással és keserűséggel a hangjában megszólalt:
– Ezt a festményt már láttam!
– Mikor? Kérdezte meglepetten da Vinci.
 
– Ezelőtt három évvel, mielőtt elveszítettem volna mindenemet. Abban az időben, a templomi kórusban énekeltem és az életem tele volt álmokkal, a művész pedig meggyőzött, hogy álljak modellt a Jézus figurához.
 
Úgy tűnik, hogy a jónak és a rossznak azonos arcuk van, csupán attól függ, hogy életünket mikor keresztezi egyik vagy másik.

Beküldte: Csata Ernő