Radnóti Miklós: Ecettel írok*
Fanni néhány csepp ecetet pöttyent a kiszáradt tintatartóba, a tintát is így csinálják — biztat s én dolgozni kezdek.. Ecettel írok.
Istenhegy. A hősök emlékműve előtt jövök el, 1914-1918. Készithetik az ujat, 1939- ?
Tejcsarnok a Kecskeméti utcában. A helység tele táblákkal: A rémhirterjesztés és fecsegés- hazaárulás! – Óvakodjunk a kémektől! Több példányban mindegyik. A táblák alatt köhögős öreg emberek és öregasszonyok ülnek, totyognak az asztalok között, cserélgetik az újságokat.
Jönnek a behivók. Zuhanunk a szörnyűség felé.
D.e. légiriadó. A társaskocsi megáll, leugrálunk, egy Szent István-köruti ház kapualjában állok. Mellettem egy hadirokkant-jelvényes férfi beszélget egy prolival. Most ismerkedtek:
Ez már nem játék. Lőnek is. Hallja?
Aha, Komoly ez már, a fene ott egye.
Délelőtt bőrig áztam, délután vettem egy esernyőt. Harminckétéves koromban, életem első esernyőjét. Kissé megvetettem magam és szomorú voltam.
A góré ereszéről apró pókok ereszkednek rám, idegesítenek.
Gólyás vidék ez. Úsznak a levegőben s komolyan lépkednek az aratók nyomában.
Egy este beverem a tollat az iróasztal lapjába. A toll remeg. Nézem. És felmerül bennem a tanárság gondolata. Menteni akarom a költőt az élettől. Ez a két mesterség nem összeférhetetlen.
Nekünk nem segít senki. Az úgynevezett első Nyugat generációból csak Ignotus nyujt segítő kézszoritást. Sok rugást kap ez a nemzedék s minden lépést előre, harccal és csellel szerez meg. Edzett és szívós. És ez a nemzedék hálás lesz a segitésért és a rugásért bosszuálló.
Egyszer egy ismerősömmel igyekeztem valahová a városon át s egy útkeresztezésnél percekig vártam az átkeléshez szükséges csöndesebb pillanatra. Furcsa: jegyezte meg kísérőm, – a verseiben nem ilyen óvatos.
Egy vendéglő őszi sört hirdet. Nézem a szót. Tünődöm. Majd:
Végül itt van az őszi ser,
Őszi bú ellen ősi szer.
Eladnám. De hogyan?
(*Radnóti Miklós 1939-es és 1941-es naplóiban olvasta és válogatta CsG, 2018 októberében. Forrás: Jelenkor, 1984/5)
Pusztai Péter rajza