A lét, mint minden valamirevaló jármű,
két jól kitaposott sávon halad
(néha fényesre sikált síneken).
A fesztávon több millió
kar,
könyök,
ujj
hadonászik,
bökdös,
oldalba szúr
és jeleket mutat –
köztük a költő ujja is,
mely fontossága tudatában
az egész pokoli kavarodást,
meg a hangosan felcsapó,
vagy szándékosan visszafogott kiáltásokat
be akarja gyömöszölni
(okosan kimódolt praktikák szerint)
néhány szabályosra csiszolt szóba,
miközben könyöke folyamatosan
böködi,
löki,
oldalba fúrja
a többit.