Európa nem létezik. Professzor Humboldt, a geológus-geográfus-csillagász-botanikus (egyszóval polihisztor, mint a mi Brassai Sámuelünk) Eurázsia nagy nyugati félszigeteként határozta meg kontinensünket. Csaknem százötven évvel későbbi honfitársa és kortársunk, Angela Merkel ezek szerint egy nem létező kontinens kapuit tárta ki egy gátlástalan népvándorlás előtt, és furcsamód egy nem létező kontinens még mindig létező uniójának bölcs () öregeit eddig már legalább ötvenszer betemette az események lavinája! Mi itt, Közép-Európában, a nagyrégió délkeleti határán változatlanul européerek vagyunk, a kontinens (és nem félsziget) a térkép egyezményes színei és jelzései szerint mégis létezik, következésképpen határai is vannak. Óceán mossa, tengerek csipkézik, és ez még csupán természetföldrajz. A határpontok-határvonalak némelyikét én is láttam, múlt nyáron Portugália és a kontinens legvégső nyugati pontját. Cabo da Rocán nincs semmi határszerűség, igaz, a kereszten túl ott az Atlanti-óceán, a választóvíz két világ, az ó és az új között. Belehallgatózva a szélbe, mintha dzsessz vagy foxtrott ütemei érkeznének messziről, ez persze csak képzelődés. Keleten meg az Ural, a Kaszpi-tenger, a Kaukázus a természetes határ. Társadalomföldrajzi határai már nem ilyen egyértelműek és épp a változó Európa-fogalom okán változnak. Kérdés, hogy Oroszország meg Törökország: Európa-e? Az európaiság, ami hagyományosan e kontinenshez kötődik, már régtől világjelenség, és e ponton a tengerentúli régiók is képbe jönnek. Az emberföldrajzi, kultúrtörténeti különbségek ellenére az európaiság az, ami a most már vagy még világelső szuperhatalmat, az Egyesült Államokat az óvilághoz köti. S amiben mégis több, nos, az épp az amerikaiság. Európa tehát létezik, a migránsok nem a semmibe özönlenek, míg Merkel a kancellári székben ül. Meglehet, azután is.
Kiváló irodalmárunk, Szerb Antal világirodalom-történetében annyira Európa-imádó, hogy más földrészek irodalma csupán jelzés- vagy utalásszerűen mutatkozik művében. Európa egyszerre egységes és sokszínű, egy rokonszenves megállapítás szerint, ezek szerint ez a sokszínű egység az irodalomban, másban is bőven elég lenne egy világdimenzió kitöltéséhez.

Kossuth és Széchenyi

Az őszöreg színházjárók még emlékeznek Illyés Gyula Fáklyalángjának 1954-es marosvásárhelyi bemutatójára, a darabot Szabó Ernő rendezte, Kossuth szerepében Kovács Györgyöt láthatta a város közönsége. Kossuth és Görgey másságával legfönnebb Kossuth és Széchenyi mássága vetélkedik, s ha változatlanul Európáról beszélünk, akkor most erre az utóbbira tessék figyelni. Széchenyi a forradalom előestéjén egy elfogadható közbirodalmat vizionál. 1847 őszi parlamenti fölszólalásában a „nap-szisztémához” hasonlította a Habsburg-impériumot alkotó országokat, ahol a planéták egy nap körül forognak ugyan, de saját tengelyük körül is. Ezzel szemben Kossuth Dunamenti Köztársasága – amely tulajdonképpen egy közép-európai unió próféciája – föderális elképzelés volt. Az ütköztetésből legalább két következtetés vonható le: 1. az Osztrák-Magyar Monarchia indítékai, alapító okirata illetve Deák Ferenc életműve itt és ilyen szorosan kapcsolódik 1848-49-hez. 2. A százhatvannyolc évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc a mai Európai Unió előtörténetének része, sőt, a Kossuth – Széchenyi-vita változatlanul a mai Európa építkezésének alapkérdése. Az Unión belül ugyanis mindmáig nem dőlt el, hogy a nemzetállamok szövetsége legyen-e vagy pedig föderáció. Ez utóbbi már csak azért sem lehet – ezt én jegyzem meg –, mert az EU a mindenkori tojás állapotában leledzik, van fehérje és van sárgája (sőt, egy harmadik állapota, ha úgy tetszik, minősége is). Mindezt eléggé találóan úgy szokás megfogalmazni, hogy Európa az Európák Európája. Tény, hogy a gazdasági meg a szociális tér erősen tagolt, ennek következtében a civilizációs teljesítmény is jelentősen különbözik térségenként. Úgyhogy ez a metaforikus tojássárga leginkább az úgynevezett magövezettel azonosítható, és ez egyben az ideologikus, illetve politikai lényeg hordozója is. A második övezet a közép-európai, a harmadik Moldva, és a külső határokon túli Európa, akárcsak az ötödik öv. Ez egyúttal a terjeszkedés lehetséges iránya is a nem tudni milyen (közeli vagy távoli?) jövőben: keletre és még keletebbre… És még csak nem is áthallásos e kijelentés, nyakon öntve a civilizatorikus cukormázzal.
A Schengen-jelenség elég jól leképezi ezt a több állagú és minőségű felépítést. Az utazás szabadsága megfizethetetlen, de azzal eddig még senki sem számolt, hogy az első kerítésépítők a mai Európában nem a magyarok voltak, hanem maguk a schengeni tagállamok, földrajzilag pedig Európa nyugati fele, akik a kelet-európai „beözönlést” akarták ily módon korlátozni, hogy aztán értelmezhetetlen gesztussal meghívják a közel- és közép-keleti meg afrikai bevándorlókat, akik nem is kérették maguk, Kölnig, Brüsszelig, Stockholmig is elmeneteltek.
No és a vallás? Amit kihagytak „az Unió szívében” az Európa-meghatározásból, holott a kontinens egyik történeti lényege a kereszténység. Nem szándéktalan, hogy a déli határon, Afrika felé egy óriási Krisztus-szobrot látni, a Tanító szobrát, arccal a fekete kontinensnek. 2004-ben elsikkadt az uniós alkotmány, nem tudtak általánosan és fenntartás nélkül elfogadható szöveget befogalmazni a központban, részint mert ez a textusból kihagyott kereszténység csaknem mindegyik tagállam vallási és hagyományokra építkező önérzetét sértette, másrészt pedig mert Kelet- és Nyugat-Európa érdekei alapvetően különböztek, amint ma is. A kettő ideológiája különbözik, tehát minden, nem csak a bevándorlás megítélése. E kérdésben időközben nagy változás ment végbe, Nyugat-Európa polgárainak, a keletiekhez hasonlóan elegük lett a migránsokból. Ez viszont azt jelenti, vezető-hangadó politikusaik egyre népszerűtlenebbek otthon. S a jövőben ez a különbség fokozódik, akárcsak az említett nyugat–kelet közötti, még ha javul is a létminőség Kelet-Európában. Kérdés, hogy a Balkán kapujában Románia képes olyan stratégiai partnerekre találni akár az uniformizáló uniós törekvések ellenére is, mint Magyarország a Visegrádi Négyek társaságában? Románia a szürke zónában található, ami még jó is ebben a hirtelen Bábelben. Viszont változatlanul s az alkalomtól is független kérdés, hogy vállalja-e a más, netán különutas véleményt bármiben is?

Megint a tojás

Esetleg feltörik. Esetleg megzápul. Esetleg ellopják. Esetleg felfalják, mert az étlen halás most sem idegen ebben a világban. Hogy olyan szörnyű ideológiák keljenek ki belőle, amilyenek a huszadik században kétszer is, nem valószínű. Az viszont annál inkább, hogy ez az Európa már nem az, ami volt 2015 előtt, amint az Amerikai Egyesült Államokról is egészen másként szokás beszélni 2001. szeptember 11. után, mint korábban. Magát a változást igazából még nem tudjuk bemérni a túl rövid időtáv okán, következményeit sem. E pillanatban csak annyit tudni, hogy Németországnak évi egymilliós tömegre van szüksége, hogy gazdasági céljait megvalósíthassa. A helyzet nem előzménytelen, mert az Európai Gazdasági Közösség megalakulása, illetve az ötvenes évekre jellemző nagy gazdasági föllendülést egy korábbi hasonló is megelőzte, amiről maguk a németek sem szívesen beszélnek és Európa sem emlékszik rá, csak ha muszáj: a harmadik birodalom kényszermunkatáborai nem főleg, de nem is nagyon mellékesen hasonló megfontolásokból jöttek létre. Németországban a legutóbbi választás Merkelnek alkalom volt az óvatos politikai korrekcióra, főleg mert már a németek is ellenzik a migránskérdésben tetten érhető súlyos mulasztásokat, a terrorizmus állandósult lehetőségét a nagyvárosokban, és egyáltalán a világok közötti ütközéseket, amiben rendszerint a demokratikus Nyugat a vesztes. Hatalmas lett az euroszkeptikusok tábora, egyre többen s többször mondják, hogy az Unió megbukik és (vagy) átalakul, mert a mostani zsákutcából már kihátrálni sem lehet. Nem kizárt, hogy lesz egy örök Schengenre ítélt, és egy szintén örök, Schengenen kívüli zóna. Lesz továbbá egy határőri szerepet bevállaló államfüzér, ami az új és valamikor bekövetkező bővülések következtében egyre délebbre, illetve egyre keletebbre tolja állásait. Ez így nem pontos, mert délen már nincs hova, legfönnebb a Balkánon lehet még verbuválni, Keleten is az orosz határoknál van az Unió. S vannak még kérdések, például marad-e vagy változik a NATO számára a szerepleosztás? Fel- vagy leértékelődik az USA befolyása Európára? Leghamarabb pedig a menekültkérdés, amely amennyire humanitárius, annyira biztonsági katasztrófa is az uniós dimenziókban.

Ui.: az írásban váltakozva megjelenő Európa, illetve Európai Unió nem önkényes fogalomcsere, úgy vélem, belátható időn belül mindkettő ugyanazt a földrajzi-társadalmi-politikai valóságot jelöli majd, két, de mindenképpen egy kivétellel.