Tűzfa­lak tövében, az asz­fal­ton szület­tem.
Kérdem, hogy mi­hez kezd­jek most,
ötvenéve­sen, a bog­lyas he­gyek­kel,
az ok­ker és zöld hullámú fákkal
vagy a kónya fejű sok vad­virággal.
Mire ne­kem a címe­res szépség
meg a le­vegőben a címkés ózon?
Tu­dom. A tes­tem meg­nyug­szik,
talán tisz­tul a vérképem.
S tüdőmön múlik a heg tovább.

Az őszi levél tes­te rozsdás
és fonnyadt, mint annyi vers­ben.
Ben­nem nem kelt nosz­tal­giát.
Csak a bomló anya­got látom,
akár a hátára for­dult bogárban,
mit a cipőmmel el­se­pe­rek.
Pe­dig levél és szél
hogy per­ge­tik a per­ce­ket!
Hogy ker­ge­tik egymást!
De ez nem játék és nem költészet.
Csak évszak. Ősz van.

Forrás: Költők az árnyékos oldalról